Belgium: a BL-nyolcaddöntő ellenére távozik az FC Bruges edzője

Vágólapra másolva!
2022.12.28. 14:12
null
Hoefkens távozik az FC Bruges kispadjáról (Fotó: AFP)
Menesztették a belga bajnok FC Bruges vezetőedzői posztjáról Carl Hoefkenst, akinek az irányításával története során először jutott Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőbe az együttes.


A 44 éves Carl Hoefkenst szerdán mentették fel a munkavégzés alól, miután a csapat a múlt héten 4–1-es vereséget szenvedett a Belga Kupában a vendég St. Truidentől, kedden pedig 1–1-es döntetlent játszott bajnoki meccsen, szintén otthon a Leuvennel. Az FC Bruges így negyedik a tabellán, hátránya pedig 12 pont a listavezető Genkkel szemben.

A klub ősszel második lett BL-csoportjában a Porto mögött, kiejtve az Atlético Madridot, valamint a Bayer Leverkusent.

A klub vezetése elismeréssel írt a nemzetközi kupasorozatban elért sikerekről, ugyanakkor hangsúlyozta, a hazai bajnokságban és kupában mutatott teljesítmény nem felel meg az előzetes elvárásoknak, ezért megválik Hoefkenstől.

A Bruges jövő vasárnap az éllovas Genk vendége lesz a belga bajnokságban, februárban pedig a portugál Benficával találkozik a BL nyolcaddöntőjében.

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Barca–PSG: Luís Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2 perce

A címvédő az első elődöntős a röplabda vb-n

Röplabda
2025.09.24. 11:21

A Real Madrid hetekig nem számíthat Alexander-Arnold játékára

Spanyol labdarúgás
2025.09.17. 12:52

Valami nem stimmelt Guirassy mezével a Juventus ellen – kép

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 10:03

Kiakadt a Marseille edzője a Real Madrid második tizenegyese miatt

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 08:33

Julián Álvarez nem játszik a Liverpool elleni BL-meccsen

Bajnokok Ligája
2025.09.16. 13:32

Minden út Budapestre vezet – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.09.15. 22:48

Lewandowskival más ez a lengyel csapat; újabb belga kiütés

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:53
Ezek is érdekelhetik