Szerb Kupa: a legjobb nyolc közé jutott a Topolya

Vágólapra másolva!
2022.11.09. 18:56
null
Mircsevszki góljaival jutott tovább a Topolya (Fotó: Tőke János)
A papírformának megfelelően a Topolyai SC a TSC Arénában megrendezett mérkőzésen 2–0-ra nyert a másodosztály élmezőnyéhez tartozó pancsovai Zseljeznicsar ellen a Szerb Kupa nyolcaddöntőjében, így magabiztosan jutott be a legjobb nyolc közé.

 

Alaposan felforgatta csapatát Zsarko Lazetics: a TSC vezetőedzője a hétvégi bajnokin kezdőként pályára lépő együttesből csak Nemanja Petrovicsot, Arandjel Sztojkovicsot és Nemanja Sztojicsot küldte pályára, bizonyítási lehetőséget adva azoknak, akik a szerb Szuperligában kevesebb percet töltöttek eddig a pályán.

Csakúgy, mint a Partizan elleni bajnoki mérkőzésen, a TSC már a találkozó legelején megszerezte a vezetést: a 2. percben a vendégek tizenhatosán belül a szlovák Nikolas Spalek ugrott fel fejelni, de a levegőben meglökték, így a földre került, a játékvezető pedig azonnal a tizenegyespontra mutatott. A Zseljeznicsar játékosai közül senki sem reklamált, az északmacedón Martin Mircsevszki pedig megvárta, míg Nikola Petrovics kapus elindul balra, majd higgadtan a jobb sarokba gurított.

A hazaiak második góljára fél órát kellett várni: a 32. percben Arandjel Sztojkovics adott be, s a vendégvédők ezúttal sem voltak feladatuk magaslatán, ugyanis középre, pont Sztefan Vukics elé fejelték a labdát, a csatár pedig 12 méterről a bal alsót célozta meg, a lövésbe viszont belepiszkált a kaputól öt méterre álló Mircsevszki, így a balra induló kapus csak nézte, ahogy a labda a kapu jobb oldalában köt ki.

A második félidőben mindkét együttes előtt adódott gólszerzési lehetőség, a legnagyobb a vendégek előtt, Nenad Krsztics a 83. percben szabálytalanul állította meg Luka Petrovicsot a tizenhatoson belül, Dario Grgics tizenegyesét azonban Nenad Filipovics hárította.

A negyeddöntő mérkőzéseit tavasszal rendezik meg.

SZERB KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
TOPOLYAI SC–ZSELJEZNICSAR (II.) 2–0
(Mircsevszki 3., 32.)

Legfrissebb hírek

Kínos, súlyos vereséggel mutatkozott be a Topolya új vezetőedzője

Minden más foci
12 órája

Kinevezték a Topolya új vezetőedzőjét – hivatalos

Minden más foci
2025.02.28. 18:23

Rátgéber László Topolyán tartott előadást

Kosárlabda
2025.02.27. 22:21

A Csukaricski ellen tört meg a Topolya rossz sorozata

Minden más foci
2025.02.27. 20:55

Hiába vezetett, kikapott a TSC a Novi Pazartól

Minden más foci
2025.02.24. 18:27

Palágyi: Az építkezés időszaka következik Topolyán

Európa-konferencialiga
2025.02.21. 16:06

A Jagiellonia szurkolói az Avanti ragazzi di Budát énekelték a Topolya tiszteletére – videó

Európa-konferencialiga
2025.02.21. 15:45

Odahaza is 3–1-re nyert a Jagiellonia Bialystok, kiesett a Topolya

Európa-konferencialiga
2025.02.20. 22:55
Ezek is érdekelhetik