Román Kupa: csütörtökön pályára lép a Sepsi a megújult sorozatban

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2022.10.19. 16:28
null
Címvédőként kezdi meg a sorozatot a Sepsi (Fotó: Tókos Csaba)
A történelmi sikert hozó májusi óta csütörtökön játszik először Román Kupa-mérkőzést a Sepsi OSK, amely az új rendszerben szervezett sorozat csoportkörének 1. fordulójában a Petrolul Ploiesti vendége lesz.

A román szövetség idéntől négy csoportba sorsolta a legjobb 24 csapatot, ám mindegyikük csak három mérkőzést játszik, három különböző kiemelési kalapból érkező ellenféllel.

Az élvonal előző idényének legjobb nyolc csapata – így a címvédő Sepsi is – selejtezők nélkül került a főtáblára. A székelyföldi csapat az élvonalbeli Petrolul után a második fordulóban a Liga 2-es Dinamo, majd hazai pályán tavalyi döntőbeli ellenfele, a FC Voluntari ellen játszik, viszont elkerüli a FCU Craiovát és a másodosztályú Unirea Sloboziát.

Az elmúlt három idényben kétszer is a döntőig jutó székelyföldi klub számára idén is kiemelt figyelmet kap a Román Kupa, ahogy Cristiano Bergodi vezetőedző fogalmazott: „egyik versenysorozatot sem hanyagoljuk el”.

Az olasz szakvezető szerint a Sepsi kerete kellően versenyképes ahhoz, hogy több fronton is helytálljon, és bár lesznek változások a hétfőn, Kolozsváron elvesztett bajnoki mérkőzéshez képest, a győzni mennek Ploiesti-re.

Címvédők vagyunk és egyből bizonyítanunk kell, jó mérkőzést játszva, jó játékkal. Voltak már meglepetések a kupában, mi nem szeretnénk újabbat okozni. Banálisan hangzik, de szeretnénk megvédeni a trófeánkat” – mondta az elutazás előtt az olasz edző, aki nem akart véleményt nyilvánítani az új lebonyolítási rendszerről.

Legfrissebb hírek

Liga 2: idegenben lesz több meccse a Sepsinek az alapszakaszban

Minden más foci
2025.07.22. 14:28

Győrből igazolt a Sepsi – hivatalos

Minden más foci
2025.07.15. 11:49

Öt idény után visszatér a Sepsi OSK-hoz a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 17:07

Észt válogatott védőt igazolt a Sepsi OSK – hivatalos

Minden más foci
2025.07.03. 14:33

Kalmár Zsolt Erdélybe utazott, a Sepsivel tárgyalt – NS-infó

Légiósok
2025.07.03. 07:40

Ovidiu Burca lett a Sepsiszentgyörgy új vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.16. 20:26

Megvan a Sepsi első nyári igazolása

Minden más foci
2025.06.10. 11:17

Sok játékosban csalódott a Sepsi OSK elnöke

Minden más foci
2025.05.22. 13:36
Ezek is érdekelhetik