DAC: Maximálisan kiszolgáltuk a szurkolóinkat – Szánthó Regő

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2022.10.10. 14:39
null
Szánthó Regő gálázott (Fotó: dac1904.sk)
Dunaszerdahelyen vasárnap este azok voltak a legboldogabbak, akik ott voltak a Mol Arénában. Mint arról beszámoltunk, a DAC az utóbbi évek egyik legjobb játékával kitömte a Zsolnát. A gyepcsere utáni első találkozón ugyan a vendégek szerezték meg a vezetést, de a dunaszerdahelyiek fordítottak, és a remek formában játszó Szánthó Regő két találatával 5–2-re győztek. Ezzel a sikerrel a bajnokságban a 3. helyre jött fel a csapat, s tapad az előtte álló Slovanra és a Nagyszombatra.

 

Negyven lövés, melyből húsz kapura tartott. Fordulatokban gazdag összecsapás, negyedórán belüli háromszori videobírózás, majd gálázás. Az utolsó percekben és a találkozó után is hosszú ideig szólt a vastaps a dunaszerdahelyi focistáknak.

„Tökéletes, nagyon jó meccs volt. Köszönet a szakembereknek, akik ilyen fantasztikusan megcsinálták a gyepszőnyeget. Öt gólt szereztünk, rengeteg remek támadást vezettünk, parádés volt a hangulat a Mol Arénában. A szurkolók nagyon jók voltak, mi pedig maximálisan kiszolgáltuk őket” – mondta a Nemzeti Sportnak a dunaszerdahelyiek legjobb játékosa, Szánthó Regő.

Nagyot változott a sárga-kékek játéka a múlt heti, poprádi találkozóhoz képest.

„Hát az nagyon nyögvenyelős meccs volt… Ma is az elején döcögött egy kicsit a játékunk, de aztán belelendültünk. Az első félidőben még pariban volt velünk az ellenfél, de a második játékrészben kivégeztük őket. Ugyan az ellenfél került előnybe, később egyenlített is, de ugyanúgy dolgoztunk tovább. Tudtuk, hogy jönnek a lehetőségek. Így is lett. Ötször találtunk be a kapuba. Sőt, lehetett volna ez több is” – mosolygott a magyar játékos, akit vasárnap este nem lehetett tartani, a meccs legjobbja volt. Be is került a forduló álomtizenegyébe, melyet a Markíza televízió állított össze.

Amikor tíz perccel a találkozó vége előtt levonult a pályáról, az ötezer szurkoló felállva éltette a 21 éves játékost.

„Sajnálom, hogy az első és a második félidőben is kihagytam nagy helyzeteket. De próbáltam javítani, hál´Istennek sikerült kétszer betalálnom“ – folytatta a futballista, aki az első gólját kétszer is megünnepelhette a csapattársaival. Először közvetlenül a pontos lövése után, aztán a videobírózás után is.

„Éreztem, hogy nem volt les. Az én oldalamon belógott a védő… Csak később indult visszafelé. A második gólom nekem is tetszett. Nagyon jól eltaláltam a labdát. Sokat gyakorlom ezeket, örülök, hogy most bement” – árulta el a 25 méterről szerzett gólja kapcsán.

„Először sikerült két gólt szereznem a DAC-ban. Most már hármat kellene” – zárta le mosolyogva Szánthó Regő, aki a góljait édesanyjának és a stadionban jelen lévő gyermekeknek ajánlotta.

„Nagyon jó pályán, nagyon jó szurkolótábor előtt nagyon szép esténk volt. Mi többet is kívánhatnánk?” – nyilatkozta Adrián Gula, a DAC vezetőedzője. Hozzátette, hogy jól reagáltak a gólokra.

„Ha öt gólt rúgunk, akkor belefér az is, hogy kettőt kapunk. Holnaptól azon kell dolgoznunk, hogy minél több ilyen meccsünk legyen egyre több nézővel, egyre jobb játékkal.”

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
13. FORDULÓ
DAC–Zilina 5–2
(Nebyla 35., Veselovsky 38., Krsztovics 59., Szánthó 63., 75., ill. Kaprálik 17., Jambor 51.)

Legfrissebb hírek

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
2025.03.25. 10:36

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57

HC DAC: bajnokavatás, Juhos Kata mezét visszavonultatták

Kézilabda
2025.03.22. 21:54

U17-es Eb-selejtező: döntetlent játszott a szerbekkel a magyar csapat

Utánpótlássport
2025.03.22. 18:10

Felkészülés: kikapott Dunaszerdahelyen az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 17:40

Dunaszerdahely: Redzic Damir visszatér a pályára

Minden más foci
2025.03.20. 15:04

Labdarúgás: vereséggel kezdett az U17-es válogatott Portugáliában

Utánpótlássport
2025.03.19. 20:28

Labdarúgás: bravúr kell a korosztályos Eb-selejtezőkön

Utánpótlássport
2025.03.18. 10:17
Ezek is érdekelhetik