Belgium: ezt megszívta – felfüggesztette csapata a kispadon füstölő Nainggolant

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.10.18. 10:02
Az Internazionale és az AS Roma korábbi belga válogatott játékosát, Radja Nainggolant felfüggesztette jelenlegi csapata, a belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Royal Antwerp – hívta fel a figyelmet az hbvl.be.

A 34 éves 30-szoros belga válogatott középpályás elkezdett dohányozni a kispadon csapata vasárnapi mérkőzése előtt, ezzel egy újabb fekete pontot szerezve magának. Az öntörvényű játékos pár nappal ezt megelőzően érvényes jogosítvány nélkül vezetett, pechjére a rendőrség ezt kiszúrta és őrizetbe vette. A klub megrovásban részesítette, de úgy tűnik, ez nem nagyon hatotta meg.

A Standard Liege elleni mérkőzésre a kispadra nevezték, ő meg kényelembe helyezte magát, és e-cigarettázott. A második félidőben a pályára lépett, de csapata így is 3–0-s vereséget szenvedett. A klub aztán hétfő este közleményben jelezte, hogy nem példamutató viselkedése miatt határozatlan időre felfüggeszti Radja Nainggolan játékjogát. Továbbá ezzel le is zárják a témát, és egyik fél sem fog nyilatkozni az ügyben.

A játékos az Instagram-oldalán úgy fogalmazott, hogy sajnálja, ami történt, nem gondolta volna, hogy ilyen következménye lesz a tettének. Ugyan a döntést egy kissé szigorúnak érzi, de elfogadja.

(Fotó: instagram.com/radja_nainggolan_l4)
(Fotó: instagram.com/radja_nainggolan_l4)
Legfrissebb hírek

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
2025.03.25. 10:36

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57

U17-es Eb-selejtező: döntetlent játszott a szerbekkel a magyar csapat

Utánpótlássport
2025.03.22. 18:10

Lukaku gólja kevés volt, a belgák simán kikaptak Ukrajnától az NL-ben

Minden más foci
2025.03.20. 22:39

Váltás a kispadon, új vezetőedzővel kezdi meg a rájátszást az Anderlecht

Minden más foci
2025.03.20. 19:50

Labdarúgás: vereséggel kezdett az U17-es válogatott Portugáliában

Utánpótlássport
2025.03.19. 20:28

Labdarúgás: bravúr kell a korosztályos Eb-selejtezőkön

Utánpótlássport
2025.03.18. 10:17

Labdarúgás: tizenkilenc fiatal lépett pályára az NB I 24. fordulójában

Utánpótlássport
2025.03.18. 08:59
Ezek is érdekelhetik