1. HNL: sorozatban ötödször nyerhet az NK Osijek

P. L.P. L.
Vágólapra másolva!
2022.10.15. 13:59
null
Poms bizakodó (Fotó: nk-osijek.hr)
A horvát élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának szombati játéknapján az NK Osijek az Istra 1961-et fogadja. Az osztrák Rene Poms vezetőedző csapata folytatná jó sorozatát a pontvadászatban.

 

Négy győztes találkozót követően az immár dobogós eszékiek újabb sikert könyvelnének el, s ezt hangsúlyozták is a meccset megelőző sajtótájékoztatójukon.

„A remek hangulatot egy újabb győzelemre váltanánk, hiszen most minden nagyon jó – fogalmazott az Osijek trénere, Rene Poms.Reméljük, egy jó mérkőzésen ismét sikert könyvelhetünk el. Jó formában vagyunk, a kondíciónk is jó, s ami számomra nagyon fontos, hogy a kaproncai győzelem után sem engedtünk ki. Labdarúgóink továbbra is éhesek a sikerre, és fejlődni szeretnének. Edzőként ezt örömmel hallom, s várjuk az újabb kihívást. A keretünk bő, tehát a néhány sérültünk ellenére is megvagyunk, ráadásul az elmúlt meccseken több jó teljesítményt is láttam. Azért azt hozzáfűzném, hogy nálam a védekezés a támadók vonalában kezdődik, s Kaproncán időnként úgy éreztem, voltak elöl problémáink. Ettől függetlenül persze támadásban jól teljesítettünk. Legutóbb, amikor az Istrával mérkőztünk, idegenben 1–0-ra kikaptunk, vagyis ez jó alkalom lesz a revansra, s az is a célunk, hogy újabb győzelmet arassunk.”

A héten az NK Osijek főszponzora, Mészáros Lőrinc személyesen is megtekintette, hogyan folynak a munkálatok az eszékiek leendő új otthona, a Pampas városrészben épülő stadion projektjének keretén belül. Kleinheisler László, a fehér-kékek magyar válogatott támadója esetében pedig arról szólnak a hírek, hogy hosszabbíthat a közönségkedvenc. Egyelőre a kérdés még nyitott, ugyanakkor Kleinheisler a Glas Slavonije oldalán elismerte, hogy nem lenne ellenére a szerződéshosszabbítás.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
23 órája

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
Tegnap, 8:50

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.20. 09:05

NB III: bajnok lett a Mosonmagyaróvár, a Nagykanizsa és a Tiszakécske is

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 19:44
Ezek is érdekelhetik