Világfutball: lemondta a válogatottságot az új-zélandi csapatkapitány

Vágólapra másolva!
2022.09.19. 09:44
null
A korábban a West Hamben is játszó Winston Ried lemondta a válogatottságot (Fotó: nzfootball.co.nz)
Visszavonul a válogatottól Winston Reid, az új-zélandi labdarúgó nemzeti együttes csapatkapitánya – írja az MTI.

A 34 éves játékos hétfőn közölte, hogy az Aucklandben vasárnap sorra kerülő, Ausztrália elleni felkészülési mérkőzésen lép pályára utoljára a gárdában. A védő 32-szer szerepelt a válogatottban, amelynek évek óta a kapitánya.

Reid Aucklandben született, de Dániában nőtt fel, ezért utánpótlásszinten a skandináv országot képviselte, majd a 2010-es világbajnokság előtt döntött úgy, hogy szülőhazája színeiben folytatja.
A futballista sok sérüléssel bajlódott pályafutása során, ennek ellenére több mint 200 alkalommal szerepelt a West Ham United színeiben, a londoni klubtól tavaly, 11 év után távozott. A 2021-es tokiói olimpián a hatodik helyig vezette Új-Zéland csapatát, ez az ország történetének legjobb sportági eredménye.

Új-Zéland csütörtökön, Brisbane-ben is összecsap Ausztráliával, majd vasárnap következik a hazai felkészülési meccs.

Legfrissebb hírek

Lucas Paquetá beperelheti az FA-t

Minden más foci
2025.09.04. 13:30

Óriási meglepetés, a szakadék szélén tántorgó Wednesday tizenegyesekkel búcsúztatta a Leedset az Angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.08.26. 23:35

Paquetá bombagóljára öttel válaszolt a Chelsea, újabb kiadós pofont kapott a West Ham

Angol labdarúgás
2025.08.22. 23:07

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
2025.08.16. 18:00

Füllkrug és Bowen is betalált, legyőzte a Bournemouth-t a szuperhatékony West Ham

Angol labdarúgás
2025.08.03. 22:00

Simán verte a Bournemouth-t, közel a tornagyőzelemhez a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.07.31. 10:35

Öt játékos távozását jelentette be a West Ham United

Angol labdarúgás
2025.06.09. 13:44

Mohammed Kudust is kiszemelte a Chelsea – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.06. 08:36
Ezek is érdekelhetik