Liga 2: László Csaba lett a Csíkszereda szakmai igazgatója

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.09.19. 15:13
null
A korábban Sepsiszentgyörgyön is dolgozó László Csabát szakmai igazgatónak nevezték ki Csíkszeredában (Fotó: Török Attila)
A román másodosztályban (Liga 2) hét forduló után hatodik helyen álló FK Csíkszereda hivatalos honlapján számolt be róla, hogy László Csaba lett a klub szakmai igazgatója. A szakember a 2022–2023-as idény végéig szóló szerződést írt alá a csíkiakkal, akiknek lesz lehetőségük a kontraktus meghosszabbítására.

„Nem titok, hogy miután Indiában befejeztem a munkát, volt két belga klub, amelyekkel komolyan tárgyaltam. Ezek különböző okokból nem realizálódtak” – kezdett bele a csíkszeredaiak honlapján a székelyudvarhelyi születésű László Csaba, aki korábban Magyarország mellett Skóciában, Belgiumban, Ugandában, Litvániában, Szlovákiában, legutóbb pedig Indiában dolgozott, de 2019-ben a Sepsi OSK is foglalkoztatta.

„Szeretem a Székelyföldet, és ha az ember hosszú utat tesz meg a szülőföldjén kívül a világban és az ott szerzett tapasztalatokat haza tudja hozni és tovább tudja adni, ez nagyon fontos dolog. Az én számomra azért fontos, mert éltem azzal a lehetőséggel, hogy lássak, tanuljak, hogy ebben a sportban eredményesen tudjak dolgozni. Örvendetes, hogy Székelyföldön létezik egy ilyen klub, mint az FK Csíkszereda. Itt nagyon sok fiatal nevelkedik és ezeknek a fiatalok megkapják a lehetőséget, hogy más impulzusok is érjék őket”
– mondta László Csaba.

„Én úgy tartom, mindegy, hogy éppen hol dolgozom, a legmagasabb célokat kell kitűzni. Azt gondolom, hogy ha a célokról beszélünk, nagyon fontos lenne a klubnak, hogy az első csapat a legmagasabb osztályban tudjon játszani. A másik fontos dolog, hogy minél több tehetséges gyerek vigye a klub hírnevét tovább kész játékosként. Ha ez lehetséges, akkor az első osztályban, a klub színeiben, esetleg pedig más csapatokban. Ez jó lehetőség lenne a klubnak, mindegy, melyik országról beszélünk, ahová elkerülhetnek innen futballisták. Az FK Csíkszereda elért egy olyan szintet az ifjúsági programban, hogy Romániában kiemelkedő eredményeket tud felmutatni és a következő lépést kellene most meglépni” – mondta a klub céljairól az új szakmai igazgató.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik