Eszék: immár vezetőedzőként mutatkozna be három ponttal

P. L.P. L.
Vágólapra másolva!
2022.09.02. 21:30
null
Rene Poms (Fotó: NK Osijek)
Az osztrák Rene Poms, az NK Osijek labdarúgócsapatának másodedzőből csütörtökön frissiben vezetőedzővé avanzsált szakvezetője máris ismertethette elképzeléseit a HNK Sibenik elleni horvát első osztályú bajnoki találkozóval kapcsolatban. A 8. forduló mérkőzését szombaton 21.05 órától Eszéken rendezik az egyelőre két középmezőnybeli (ötödik, illetve hetedik helyezett) együttes között.

 

Az elmúlt heti, Hajduk elleni 2–1-es győzelem roppant jól jött az eszékieknek, hiszen korábban tanyáztak még a tabella utolsó, tizedik helyén is, ugyanakkor a splitiek elleni három pont talán oldotta a görcsöt az NK Osijek háza táján.

„Ha játékosaink a tudásukhoz mérten futballoznak, biztos vagyok abban, hogy sikeresek leszünk – fogalmazott a Sibenikkel szembeni mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón a 47 esztendős Poms, a szlavóniai klub szakvezetője. – Nagy lehetőséget kaptam azzal, hogy az eszéki csapat vezetőedzőjévé válhattam, s én is tudásom legjavát szeretném nyújtani ezen a poszton is a klub, az együttes, a játékosok, de egyben a magam számára is.”

Poms eddig akkor ült már három tétmérkőzés alkalmával is irányítóként az Osijek kispadján, amikor az eltiltott Nenad Bjelicát helyettesítette.

„Ismerem a Sibenik legénységét, jó csapat, jó eredményeket is tud felmutatni, teljesítményét illetően pedig elég csak arra gondolni, hogy az elmúlt fordulóban a Dinamo Zagrebbel szemben is példás módon állt helyt. Ugyanakkor hiszek labdarúgóinkban, s ha tudásuk legjobbját nyújtják, sikerrel vehetjük a találkozót.”

HORVÁT 1. HNL
8. FORDULÓ
Szombat, 21.05:
NK Osijek (Eszék)–Sibenik – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Otthon kapott ki az Eszék a Slaven Belupótól

Minden más foci
2025.03.01. 19:55

Az Eszék idegenben legyőzte a Dinamo Zagrebet, és bejutott a Horvát Kupa elődöntőjébe

Minden más foci
2025.02.26. 21:56

1. HNL: súlyos vereségbe szaladt bele az Eszék a Hajduk Split otthonában

Minden más foci
2025.02.22. 17:16

Sima vereséget szenvedett az Eszék

Minden más foci
2025.02.16. 19:37

A Dinamo leverése után a kiesőjelölttől kapott ki az Eszék

Minden más foci
2025.02.08. 18:09

1. HNL: az Eszék legyőzte a Dinamo Zagrebet

Minden más foci
2025.02.02. 17:10

Az Eszék védőjével erősíthet a Ferencváros ― sajtóhír

Labdarúgó NB I
2024.12.21. 08:41

1. HNL: nem bírt egymással az Eszék és az Istra

Minden más foci
2024.12.20. 20:27
Ezek is érdekelhetik