Csíkszereda: sima továbbjutás a Román Kupában

Vágólapra másolva!
2022.09.15. 17:54
null
Képünk illusztráció (Fotó: FK Csíkszereda Facebook)
Könnyed játékkal jutott tovább a labdarúgó Román Kupában az FK Csíkszereda, a második ligás székelyföldi csapat már az első félidőben négyet rúgott Bákóban harmadosztályú ellenfelének csütörtökön.

 

Az Aerostar ellen a közelmúltban szoros bajnoki és kupameccseket játszott az FK, most azonban a csíkszeredai „második” sor sem ütközött jelentős ellenállásba a bákói reptér tőszomszédságában fekvő pályán.

Bár Francisc Dican edző nem számíthatott az UEFA Ifjúsági Ligában szerdán szereplő fiataljaira, az első felnőtt-tétmérkőzésén kezdő Karácsony Márk kapus és Bujdosó Szilárd középpályás bevetése is sikeres húzásnak bizonyult.

Az első félidőben szinte egykapuzó szeredaiak Peter Gál-Andrezly jobbról a hosszú sarokba lőtt góljával szereztek vezetést, majd Marvin Schieb lőtt hét perc alatt kettőt is a tizenhatoson kívülről, a védők lábai között.

A nap gólját azonban Bujdosó lőtte 20 méterről, kapásból a bal felső sarokba – a második félidőben pedig már nem erőltette a különbség növelését a csíki csapat, amelyet már csupán egyetlen forduló választ el a Román Kupa idén bevezetett csoportkörétől.

ROMÁN KUPA
3. FORDULÓ
Aerostar Bacau–FK Csíkszereda 0–4
(Gál-Andrezly 9., Schieb 25., 32., Bujdosó 38.)

Legfrissebb hírek

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.07.27. 23:25

Csíkszereda: a Budapest Honvéd nyerte meg az első alkalommal kiírt Burus Csaba Emléktornát

Minden más foci
2025.07.27. 19:16

Eppel Márton: Gólokkal akarom segíteni a Csíkszeredát a bennmaradásban

Minden más foci
2025.07.26. 11:16

Hat magyart vontak eljárás alá és tiltottak ki hat hónapra a csíkszeredai stadionból

Minden más foci
2025.07.26. 00:19

A Csíkszereda kikapott odahaza a Rapidtól

Minden más foci
2025.07.25. 22:55

Bödő Efraim egyik nagy álma, hogy az NB I-ben futballozzon

Minden más foci
2025.07.25. 08:40

Tusványos 2025: Nem autópályán haladunk, a göröngyös utat választottuk – Szondy Zoltán

Egyéb egyéni
2025.07.23. 17:52

Eppel Márton az FK Csíkszeredában folytatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 09:55
Ezek is érdekelhetik