1. HNL: Remélem, az Osijek nagy odaadással futballozik – Poms

P. L.P. L.
Vágólapra másolva!
2022.09.16. 17:14
null
Rene Poms (Fotó: NK Osijek)
A horvát NK Osijek labdarúgó-együttese szombaton a HNK Gorica ellen játszik idegenben a SuperSport HNL 10. fordulójában. Az Eszék ötödik a tabellán, az osztrák vezetőedzővel, Rene Pomsszal az eddigi mérlege egy győzelem és egy döntetlen a bajnokságban.

 

„Minden egyes alkalommal az alapján választom ki a játékosokat, akik a legjobbak adott pillanatban a három pont megszerzéséhez, s nem lesz ez másképp ezúttal sem a szombati találkozó előtt – fogalmazott a 47 esztendős Rene Poms az eszékiek sajtótájékoztatóján. – Egész héten jó és intenzív edzéseket vezényeltünk, a keret remek állapotban van, így várhatjuk a nagygoricai mérkőzésünket. Remélem, nagy odaadással, energiával futballozunk majd, a célunk nem is lehet más, mint a három pont megszerzése.”

Az NK Osijek vezetőedzője külön kiemelte, hogy a HNK Rijeka elleni idegenbeli győzelem kellő önbizalommal vértezte fel játékosait, mind jobban hisznek újra önmagukban, és láthatják, hogy van értelme az elvégzett kemény munkának.

„Sok múlik természetesen időnként az ellenfélen is, így néha más taktikát, elképzeléseket kell alkalmaznunk, de a legfontosabbak mindig a saját felfogásunk arról, hogy miként is futballozzunk. Jöhetnek közbe természetesen sérülések, eltiltások, s vannak ugyan neves futballistáink, de a csapattagságot a mutatott teljesítményükkel kell kivívniuk játékosainknak, akikkel a győzelmet aztán elérhetjük. Nem foglalkozunk majd az időjárási körülményekkel sem. Már magasan szeretnénk nyomás alá helyezni ellenfelünk, s elejétől a végéig sok munkát kell beletenni majd a találkozóba.”

Pomsnak talán csak az okozhat fejtörést, hogy a szombati meccsen nem számolhat az első számú csapatkapitány Mile Skoriccsal, valamint Adrian Leon Barisiccsel és Kristijan Lovriccsal.

Legfrissebb hírek

Otthon kapott ki az Eszék a Slaven Belupótól

Minden más foci
2025.03.01. 19:55

Az Eszék idegenben legyőzte a Dinamo Zagrebet, és bejutott a Horvát Kupa elődöntőjébe

Minden más foci
2025.02.26. 21:56

1. HNL: súlyos vereségbe szaladt bele az Eszék a Hajduk Split otthonában

Minden más foci
2025.02.22. 17:16

Sima vereséget szenvedett az Eszék

Minden más foci
2025.02.16. 19:37

A Dinamo leverése után a kiesőjelölttől kapott ki az Eszék

Minden más foci
2025.02.08. 18:09

1. HNL: az Eszék legyőzte a Dinamo Zagrebet

Minden más foci
2025.02.02. 17:10

Az Eszék védőjével erősíthet a Ferencváros ― sajtóhír

Labdarúgó NB I
2024.12.21. 08:41

1. HNL: nem bírt egymással az Eszék és az Istra

Minden más foci
2024.12.20. 20:27
Ezek is érdekelhetik