Világfutball: egy híján minden idei meccsüket megnyerték, megvan a 10. BL-címük is

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.08.17. 07:39
A nyolccsapatos csoportkörnek és a négyes döntőnek otthont adó Auckland City 3–0-ra legyőzte a tahiti AS Vénust a labdarúgó Óceániai Bajnokok Ligája szerdai fináléjában, ezzel fennállása során tizedik alkalommal is elhódította a serleget, és jogot szerzett a részvételre a következő klubvilágbajnokságon.

Az új-zélandi válogatott Cameron Howieson büntetőből szerezte meg a vezetést – egykor belekóstolt az angliai és a skót futballba is –, a spanyol Gerard Garriga lőtte a másodikat, egy világjáró argentin, Emiliano Tade a harmadikat.

Az Auckland City 2017 után lett újra az óceániai térség bajnoka, és fölényére jellemző, hogy 10 elsőségével szemben a ranglista második helyezettje, a szintén új-zélandi Waitakere United csupán kétszeres győztesnek mondhatja magát. A Vénusnak ez volt az első fináléja.

Az Óceániai BL megelőző két kiírása a koronavírus-járvány miatt elmaradt.

A mostani idény nyolccsapatos csoportkörét augusztus 5. és 11. között szintén Aucklandben rendezték meg, ezt követte három nap pihenő után a négyes döntő.

Az odahaza is bajnoki rekorder Auckland City nem akármilyen évet produkál: három tétmérkőzés-sorozatban vesz részt (bajnokság, kupa, BL), és az eddigi 29 meccséből 28-at megnyert; a fennmaradó egy döntetlenre végződött.

ÓCEÁNIAI BAJNOKOK LIGÁJA
NÉGYES DÖNTŐ, AUCKLAND
Elődöntő

Vénus (tahiti)–Hienghene Sport (új-kaledóniai) 4–0
Auckland City (új-zélandi)–Central Coast (Salamon-szigeteki) 2–0
Döntő
Auckland City–Vénus 3–0 (2–0)
Gólszerző:
Howieson (13. – 11-esből), Garriga (29.), Tade (89.)

A DÍJÁTADÁS MÁMORA


SZÖVETSÉGI GRATULÁCIÓ


 

Legfrissebb hírek

Elkészült a 2025-ös klubvilágbajnokság kalapbeosztása

Minden más foci
2024.12.03. 18:41

Klub-vb: Benzemáék 11 perc alatt lerendezték az Aucklandet

Minden más foci
2023.12.12. 21:00

Videó: történelmet írt a játékvezető a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
2023.02.03. 16:17

Klub-vb: a legutóbb bronzérmes Al-Ahli győzött, ott van a 6 között

Minden más foci
2023.02.01. 22:03

Klub-vb: az Óceániát képviselő Auckland lemondta a részvételt

Minden más foci
2021.01.15. 13:24

Óceániai BL: 24 óra alatt kétszer dőlt meg a legnagyobb győzelem rekordja

Minden más foci
2019.02.27. 08:58

Klub-vb: Romarinho bombája döntött az első mérkőzésen

Minden más foci
2017.12.06. 19:58

Klub-vb: japán csapat küzdhet az elődöntőbe jutásért

Minden más foci
2016.12.08. 13:25
Ezek is érdekelhetik