Liga 2: gólgazdag rangadót nyert az FK Csíkszereda

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2022.08.28. 13:08
null
Újabb győzelmet aratott a Csíkszereda (Fotók: Pál Zoltán / FK Csíkszereda)
Kezd beindulni az FK Csíkszereda a román másodosztályban, az évadot két vereséggel kezdő székelyföldi csapat öt nap alatt másodszor nyert, és a Steaua után egy újabb felsőházi rájátszásra esélyes, közvetlen riválist győzött le, a Gloria Buzaut.

A bodzavásáriak sorsa az első húsz perc végén pecsételődött meg Csíkszeredában, amikor az addig is kezdeményező FK két perc alatt kétszer is bevette a Honvédnál nevelkedett Relu Stoian kapuját. Előbb Omar El Sawy lőtt kapásból, 20 méterről a bal sarokba (a 18 éves játékosnak ez volt az első találata a felnőttcsapatban), majd egy Kovács Lóránt által elvétett beadásra Petre Ivanovici csapott le, és kissé balról a rövid sarokba küldte a labdát.

A Gloria ugyan szépített az első félidő végén, egy szöglet után, de a második félidő elején visszaállt a kétgólos különbség: Kelemen Dávid fejelte be Peter Gál-Andrezly beadását. A vendégek pedig hiába szépítettek a 66. percben, Matis átlövésével, a csereként beállt középpályás újabb kísérletét már megfogta Gyenge Szilárd. A csíki kapus a végén Wiktorski fejesét is védte – a hetet az utolsó előtti helyen kezdő FK máris a 7. helyen áll a Liga 2-ben.

Liga 2, 4. forduló
FK Csíkszereda–Gloria Buzau 3–2 (El Sawy 16., Ivanovici 18., Kelemen D. 49., ill. Ciobanu 45., Matis 66.)
Csíkszereda: Kelemen Dávid végigjátszotta a mérkőzést, egy gólt szerzett, Jelena Richárd a 73. percig volt a pályán kezdőként. Tajti Balázs, Csala Tibor és Szin Ferenc nem volt a meccskeretben.
Az állás:
1. Selimbar 10 pont, 2. Slobozia 10, 3. Poli Iasi 10, ...6. Buzau 7, 7. Csíkszereda 6

Legfrissebb hírek

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
9 órája

Hiába vezetett, kikapott a Csíkszereda az első helyezettől

Minden más foci
2025.08.17. 17:15

Az FK Csíkszereda kölcsönvette a Puskás Akadémia játékosát – hivatalos

Minden más foci
2025.08.11. 17:58

Pászka Lóránd a Ferencvárostól az FK Csíkszeredához igazolt – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.04. 15:41

A Fradi magyar játékosa elutazott orvosi vizsgálatra leendő csapatához

Labdarúgó NB I
2025.08.04. 09:53

Liga 2: rivális elleni döntetlennel kezdte az idényt a Sepsi OSK

Minden más foci
2025.08.03. 12:27

Elveszítette az újoncrangadót a Csíkszereda, maradt az utolsó helyen

Minden más foci
2025.08.02. 19:34

Elhalasztják a Csíkszereda jövő heti bajnokiját

Minden más foci
2025.08.02. 11:40
Ezek is érdekelhetik