Fortuna Liga: az Ekl-kiesést követően térne vissza a győztes útra a DAC

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2022.08.14. 08:55
null
Hahn János visszatérhet a hétvégi bajnokin (Fotó: DAC)
Az Európa-konferencialiga-kiesés után a DAC a Fortuna Ligában szeretne visszatérni a győztes útra. Vasárnap este az újonc Besztercebánya vendégeskedik a Mol Arénában, ahol Hahn János is pályára léphet.

 

Péntek hajnalban ért haza a Konferencialiga-meccs után Bukarestből a DAC, amelynek játékosai néhány órával később ismét találkoztak a Mol Akadémián.

„Rossz volt így látni a srácokat, mindenki nagyon el volt keseredve. Elszántan, nagyon jól játszott a csapat Bukarestben, mi érdemeltük volna meg a továbbjutást a FCSB ellen. Sajnos, amíg mi nem tudtunk gólt szerezni, a hazaiak igen”– mondta a Nemzeti Sportnak Hahn János, aki nem tartott a csapattal a találkozóra. A magyar csatár egy hónapja szenvedett térd­sérülést, szerencsére a vizsgálat csak erős szalaghúzódást mutatott ki.

„Fokozatosan terheltem a térdemet, egy hete már teljes mértékű munkát végzek a csapattal. Már csak a vezetőedzőn múlik, nevez-e a vasárnapi bajnokira”      – folytatta a 27 éves játékos, aki szerint jó, hogy a csütörtöki csalódás után nincs idő siránkozni, rögtön az újabb feladatokra kell koncentrálni, például a Besztercebánya elleni bajnokira vasárnap.

„Az európai kaland után marad a bajnokság és a Szlovák Kupa. Itt kell javítanunk. Bízom benne, hogy vasárnap sokan kijönnek a stadionba, mi pedig jó játékkal, győzelemmel köszönjük meg nekik a támogatást.”     

Kleinheislerék lényegében győzelmi kényszerben futballozhatnak

Vasárnap a horvát labdarúgó bajnokság (SuperSport HNL) 5. fordulójában az NK Osijek legénysége 18.55 órától az újonc NK Varazdin együttesét látja vendégül. Az eszékiek számára most különösen jól jönne a győzelem, hiszen immár négy tétmérkőzés óta nyeretlenek.

Azt is írhatnánk, a csapat számára jelenleg ideálisabb ellenlábas nem is jöhetne, igaz, miként az eszékiek, úgy a varasdiak is eddig 4 pontot gyűjtöttek. Előbbinek ez egyértelműen kudarc, utóbbinak viszont a feljutás után elfogadható teljesítmény. A találkozóra a hazaiak úgy készülhetnek, hogy eltiltottjuk nincs, a sérültekkel pedig a helyzet még a meccsnapig tovább javulhat, ugyanakkor azt is biztos, hogy a támadó Kristijan Lovric, valamint a középpályán fel-le száguldozó magyar válogatott Kleinheisler László újra a csapattal tréningezett a hét folyamán.

„Az edzések menetével, beszélgetésekkel, illetve a játékosok hangulatának felrázásával igyekeztünk olyan energiákkal feltölteni a csapatot, melyek segítségével vasárnap győzelmet érhetünk el– fogalmazott Nenad Bjelica a fordulót megelőző sajtótájékoztatón. –Ivan Fiolic, Kleinheisler László, Marin Leovac, valamint Kristijan Lovric a hét közepéig nem volt velünk, majd könnyített intenzitással mentek, többen pedig egyénileg készültek a visszatérésükig. Meglátjuk, a csapattal végzett heti munka mire lesz elég a Varazdin ellen. Már hétfőn is láthatóak voltak azok a játékosaim, akik energiával telve végzik munkájukat, s kik azok, akik kissé görcsössé váltak, esetükben külön is szükség volt a közös munkára. Most roppant elszánt labdarúgók kellenek, akik ebben a helyzetben segíteni tudnak nekünk a kilencven perc során. Fiatal, energikus együttes lesz az ellenfelünk, a varasdiak gyorsak, jól szervezettek, remek edző irányítja őket, nem lesz tehát egyszerű feladatunk.”

(P. L.)

 

Legfrissebb hírek

Jan Van Daele: A DAC és az ETO FC is indulni fog a Konferencialigában

Minden más foci
2025.05.26. 12:14

Magyar gólpasszok után népünnepély Dunaszerdahelyen

Minden más foci
2025.05.24. 13:46

A DAC ötgólos meccsen verte a Zólyombrézót, ősszel indulhat a Kl-ben

Minden más foci
2025.05.23. 19:59

A DAC az európai kupaszereplésért meccsel

Minden más foci
2025.05.23. 08:13

DAC: egy lépésre az európai kupaporondtól

Minden más foci
2025.05.21. 12:12

Legyőzte a Nagymihályt, egy lépésre az európai kupaindulástól a DAC

Minden más foci
2025.05.20. 21:45

Remekül teljesített a DAC Zsolnán, de a „koronázás” még várat magára

Minden más foci
2025.05.18. 13:14

Győzött Zsolnán a DAC, de nem tudta megelőzni a Nagyszombatot

Minden más foci
2025.05.17. 16:53
Ezek is érdekelhetik