Világfutball: az igazi Bundás Liga – 95–0-t és 91–1-et hoztak össze Sierra Leonéban

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.05. 20:48
null
Az igazi Bundás Ligát hozták össze Sierra Leonéban (Fotó: AFP)
A Sierra Leone-i Labdarúgó-szövetség (SLFA) két olyan mérkőzés kimenetelét vizsgálja, amelyek hihetetlen módon összesen 187 gólt hoztak – számolt be róla a BBC.

 

A Sierra Leone-i másodosztály két feljutásért küzdő csapata, a Kahunla Rangers és a Gulf FC nem bízta a véletlenre: több mint 90 gólt vágva mindkét csapat rommá verte ellenfelét a Premier League vasárnapi helyosztóján.

A Kahunla 95–0-ra múlta felül a Lumbebu Unitedet, míg a Gulf 91–1-re ütötte ki a Koquima Libanont, a Sierra Leone-i futball történetének két legnagyobb (utólag megsemmisített) győzelmét hozva össze.

Nagy titkot nem árulunk el azzal, hogy az elképesztő gólzáporra azért volt szüksége a két győztes csapatnak, mert azonos pontszámmal álltak a tabellán, és csak a gólkülönbség döntött volna köztük. Ami még a végeredményeknél is megdöbbentőbb, hogy a félidő állása 2–0, illetve 7–1 volt; utóbbin – a Gulf találkozóján – le is kellett váltani(!) a bírót, mert megelégelte a látottakat, és nem volt hajlandó levezényelni a második játékrészt.

A szövetség mindkét eredményt azonnal megsemmisítette meccsmanipuláció gyanúja miatt, és vizsgálatot indított mind a négy érintett klub játékosai, vezetői, valamint a kijelölt játékvezetők ellen.

„Nem nézhetjük tétlenül, hogy ilyen kínos helyzet büntetlenül maradjon” – mondta Thomas Daddy Brima, az SLFA elnöke a BBC Sport Africának.

Afrikában korábban is láthattunk már furcsaságokat, júniusban például arról számoltunk be, hogy a dél-afrikai harmadosztály utolsó fordulójában 41 öngól is esett.

A Guinness Rekordok Könyve szerint egy 2002-es madagaszkári bajnoki mérkőzés tartja a csúcsot. A szigetország bajnoki címről dönteni hivatott rájátszásban a címvédő SO l'Emyrne 149–0-ra kikapott a bajnoki címet ettől függetlenül elhódító Ademától. A SOE játékosai így kívántak tiltakozni az őket sújtó játékvezetői ítéletek ellen.

Legfrissebb hírek

Kamutornákon, többek között kiskorúak részvételével termeli bevételeit a PSG, a Barca és a Serie A egyik főszponzora

Minden más foci
2024.10.22. 14:26

Thomas Doll felmondott Indonéziában – hivatalos

Minden más foci
2024.06.12. 18:45

Vb 2026: meccs közben nézők rohamozták meg Szalahot, lett egy kis ütlegelés belőle – videó

Minden más foci
2023.11.19. 19:40

Kézilabda: megvan a büntetése a bundagyanúba keveredett exbírófőnöknek

Kézilabda
2023.09.12. 10:45

Dél-Amerika: bundagyanú miatt félbeszakadt az első és másodosztályú futballbajnokság

Minden más foci
2023.09.06. 10:18

Akik belenőttek a bundázásba – a világ legtermészetesebb adományai és egyéb történetek

Labdarúgó NB I
2023.08.17. 18:17

Kézi: csalással vádolják a legutóbb az FTC meccsét vezető bírópárost

Kézilabda
2023.07.14. 12:21

Az elmúlt évben 34 százalékkal nőtt a bundagyanús sportmeccsek száma

Egyéb egyéni
2023.03.27. 12:21
Ezek is érdekelhetik