Ekl: nézőcsúcs lesz Sepsiszentgyörgyön az Olimpija Ljubljana ellen

Vágólapra másolva!
2022.07.20. 14:50
null
Telt ház lehet a Sepsi OSK Ekl-meccsén (Fotó: sepsiosk.ro)
A telt ház és a nézőcsúcs szinte biztos a Sepsi OSK csütörtök esti Konferencialiga-mérkőzésén, amelyen a székelyföldi csapat a szlovén Olimpija Ljubljanát fogadja a 2. selejtezőkör első találkozóján.

A jegyek olyan ütemben fogytak az elmúlt napokban, hogy a klub többször is felhívta a szurkolók figyelmét, hogy minél előbb vegyék meg belépőiket. Diószegi László, a Sepsi OSK elnöke a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy szerdára már csupán ezer eladatlan jegy volt a 8200 férőhelyes Sepsi OSK Arénába, és mivel a szentgyörgyi szurkolók közül a legtöbben csupán a meccsnapon szoktak belépőt vásárolni, garantálja a telt házat.

A Román Kupa és a Szuperkupa idei győztese tavaly, szintén a Konferencialiga második selejtezőkörében, tizenegyesekkel vesztette el történelme első európai párharcát a szlovák Spartak Trnava ellen, most azonban legalább egy körrel mindenképpen tovább szeretne jutni a csapat.

„Teljesen más lesz, mint egy évvel ezelőtt, most minden téren sokkal felkészültebbek vagyunk, szervezetileg, csapatként, stadionnal, ezért sokkal több önbizalommal is várjuk a Ljubljana elleni párharcot. Úgy gondolom, nagyjából egy szinten van a Spartakkal, bár egy icipicit talán a szlovákok még erősebbek is. A harmadik selejtezőkörbe jutás a minimális elvárás, de nagyon szeretném, ha a playoffba vagy éppen a csoportkörbe jutnánk” – nyilatkozta lapunknak Diószegi László, aki még nem gondol arra, hogy a horvát Rijeka vagy a svéd Djurgarden lenne kedvezőbb ellenfél.

„Nem lépünk át egyszerre két lépcsőt. Mindkettő tengerpart, lehet fürödni, ha összejön" – tette hozzá.

EURÓPAI KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
ELSŐ MÉRKŐZÉS
Július 21., 20.00:
Sepsi OSK (romániai)–Olimpija Ljubljana (szlovén)

Legfrissebb hírek

Az előző idényben négy BL-meccset vezetett az ETO Rapid elleni meccsének bírója

Európa-konferencialiga
2 órája

Újra él a nyugati bástya – Moncz Attila publicisztikája

Európa-konferencialiga
Tegnap, 0:37

Bolla Bendegúz a Kl-továbbjutásról: „Én akartam rúgni az ötödik tizenegyest”

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:59

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

„Túl gyenge volt a teljesítmény” – önkritikusak voltak a svédek az ETO FC elleni kiesés után

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 07:51

Bravúr a Rába partján – Thury Gábor jegyzete

Európa-konferencialiga
2025.08.14. 23:12

„Amikor ránéz a körülményekre, gondolja, hogy a klub készen áll a nemzetközi futballra? Mi, a csapat részéről igyekszünk…”

Európa-konferencialiga
2025.08.14. 22:17

Bolla Bendegúz döntött, a Rapid Wien lesz az ETO FC ellenfele a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
2025.08.14. 22:03
Ezek is érdekelhetik