NL: De Bruyne pihenőt kapott az utolsó júniusi fordulóra

Vágólapra másolva!
2022.06.12. 11:48
null
Kevin De Bruyne pihenőt kapott (Fotó: Getty Images)
Kevin De Bruyne két társával pihenőt kapott a belga labdarúgó-válogatott utolsó júniusi Nemzetek Ligája-találkozójára – közölte a nemzeti csapat szövetségi kapitánya, Roberto Martínez.

A Manchester Cityvel angol bajnok De Bruyne mellett Yannick Carrasco és Thomas Meunier kezdhette meg a vártnál hamarabb a nyári pihenését, ezt Roberto Martínez a rotálással indokolta azt követően, hogy együttese szombaton 1–1-es döntetlent játszott Wales vendégeként az A-ligában.

De Bruyne ugyanakkor fizikailag rendben érzi magát, és szeretett volna pályára lépni kedden Lengyelország ellen, ám elfogadta a szakmai stáb döntését.

A Nemzetek Ligája első négy fordulóját júniusban, az utolsó kettőt majd szeptemberben rendezik. A sorozat alapvető szisztémája nem változott: a B-, C- és D-liga csoportgyőztesei feljutnak az eggyel magasabb osztályba, míg az A-, B- és C-liga csoportutolsói kiesnek, így a következő kiírásban eggyel lejjebb szerepelnek majd. Az NL-sorozatban kvalifikációt lehet szerezni a 2024-es, németországi Európa-bajnokság pótselejtezőjére.

NEMZETEK LIGÁJA
3. FORDULÓ
A-LIGA, 4. CSOPORT

Hollandia–Lengyelország 2–2 (Klaassen 51., Dumfries 56., ill. Cash 19., Zielinski 50.)
Wales–Belgium 1–1 (B. Johnson 86., ill. Tielemans 51.)

AZ ÁLLÁS
1. Hollandia 3 2 1 8–4 +4 7
2. Belgium 3 1 1 1 8–6 +2 4
3. Lengyelország 3 1 1 1 5–9 –4 4
4. Wales3123–5–21

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik