NL: nem bírt egymással Izland és Izrael; szlovák vereség

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.06.13. 22:42
null
Nagy csatát hozott a izlandiak és az izraeliek összecsapása (Fotó: AFP)
A kazah labdarúgó-válogatott hazai pályán 2–1-re legyőzte Szlovákiát a Nemzetek Ligája 4. fordulójában, a C-liga 3. csoportjában. Azerbajdzsán 2–0-ra nyert Fehéroroszország ellen a csoport másik mérkőzésén. A B-ligában Izland és Izrael nem bírt egymással.

 

B-LIGA

Harmadik mérkőzésén a harmadik döntetlenjét játszotta Izland a B-liga 2. csoportjában. Izrael a pontszerzéssel továbbra is vezeti a csoportot. 2–2

C-LIGA

A szlovák válogatott június 6-án kikapott hazai pályán Kazahsztántól, másnap pedig menesztette a helyi szövetség Stefan Tarkovic szövetségi kapitányt. Azóta ideiglenesen az eddigi pályaedzők, Samuel Slovák és Marek Mintál irányítják a szlovák együttest.

A szlovákok már az első félidőben kétgólos hátrányba kerültek a mai mérkőzésen idegenben. A második félidő 6. percében Matús Bero szépített, de újabb gólt már nem tudott szerezni Szlovákia – a 87. percben ráadásul piros lapot kapott Ondrej Duda. 2–1

A csoport másik mérkőzésén az azeriek a Dinamo Zagreb támadójának, Mahir Emrelinek a góljával szereztek vezetést a fehéroroszok ellen a 76. percben, majd a 93. percben Ramil Sheydayev állította be a 2–0-s végeredményt.

Ha a következő fordulóban a kazahok nyernek Fehéroroszország ellen, akkor feljutnak a B-ligába.

NEMZTEK LIGÁJA, 4. FORDULÓ
B-LIGA
2. CSOPORT
Izland–Izrael 2–2
(Thorsteinsson 9., Helgason 60., ill. Grétarsson 35. – öngól, Peretz 67.)

AZ ÁLLÁS
1. Izrael 3 1 2 6–5 +1 5
2. Izland 3 3 5–5 0 3
3. Albánia 2 1 1 2–3 –1 1

 

C-LIGA
3. CSOPORT
Kazahsztán–Szlovákia 2–1
(Vorogovszkij 18., Asztanov 39., ill. Bero 51.)
Azerbajdzsán–Fehéroroszország 2–0 (Emreli 76., Sheydayev 90+3.)

AZ ÁLLÁS
1. Kazahsztán 4 3 1 6–2 +4 10
2. Szlovákia 4 2 2 3–3 0 6
3. Azerbajdzsán 4 1 1 2 2–3 –1 4
4. Fehéroroszország 4 2 2 1–4 –3 2
Legfrissebb hírek

Nem lehetnek izraeli szurkolók az Aston Villa elleni El-találkozón

Európa-liga
2025.10.17. 10:54

Dávid Hancko: Németországban a csoportelsőségért játszhatunk

Foci vb 2026
2025.10.15. 10:09

Retegui duplázott, az olaszok három góllal legyőzték Izraelt vb-selejtezőn

Foci vb 2026
2025.10.14. 22:45

Beütött a bojkott: a CAS döntése alapján Izrael tornászai végül nem indulhatnak a jakartai torna-vb-n

Torna
2025.10.14. 14:10

Nick Woltemade első válogatott gólja győzelmet ért a németeknek az északírek otthonában

Foci vb 2026
2025.10.13. 22:43

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság előtt az izraeli tornászok ügye

Torna
2025.10.13. 14:24

Európai vb-selejtezők: egy lépésre a kijutástól Hollandia, nyertek a skótok, Feröeren botlottak a csehek

Foci vb 2026
2025.10.12. 20:08

Haaland triplájával Norvégia kiütötte Izraelt, simán nyertek az olaszok Észtországban

Foci vb 2026
2025.10.11. 22:42
Ezek is érdekelhetik