Edzősors: Miroslav Klose lett a magyar légiós csapatának edzője

Vágólapra másolva!
2022.06.17. 18:31
null
Miroslav Klose először lett felnőttcsapat vezetőedzője (Fotó: AFP)
Miroslav Klose lett az osztrák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő, Bukta Csabát is foglalkoztató Rheindorf Altach új vezetőedzője – számolt be róla a klub a hivatalos honlapján.

 

A tizenkét csapatos osztrák bajnokság előző kiírásában kilencedik helyen végző, a bennmaradást az utolsó három fordulóban kiharcoló Altach közleménye szerint a 44 éves német szakember vasárnap írja alá a szerződését (melynek időtartama nem ismert) és jövő hétfőn mutatják be hivatalosan.

A játékosként világbajnok, 137-szeres német válogatott labdarúgó legutóbb a Bayern München másodedzőjeként dolgozott, még a 2020–2021-es idényben, Hansi Flick segítőjeként. Korábban (2016 és 2018 között) volt a német nemzeti együttes pályaedzője is.

Klose – aki 16 találatával a futball-vb-k történetének legeredményesebb játékosa – egy másik korábbi Bundesliga-játékost, a Werder Bremen és a VfB Stuttgart volt svájci védőjét, Ludovic Magnint követi az Altach kispadján.

A magyar utánpótlás-válogatott Bukta Csaba szerződése 2024-ig érvényes az Altachnál.


Legfrissebb hírek

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26

Erik ten Hag igent mondott a Leverkusennek, de érkezése nincs kőbe vésve – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.23. 09:03
Ezek is érdekelhetik