DAC: kemény edzések után biztató teljesítmények

Vágólapra másolva!
2022.06.23. 13:39
null
Edzője és játékosai szerint is jó úton jár a DAC (Fotó: Lelkes Ernő)
Adrián Gula edző egy hete vezeti a DAC-ot, amely ezalatt két felkészülési találkozón lépett pályára. A másodosztályú Pohronie elleni siker után szerdán 0–0-s döntetlent ért el a bajnok Slovan Bratislava ellen.

Tíznapos szabadsága után Veszelinov Dániel először védte ahazai kaput.

„Egy kicsit feltöltődtem, frissen, új célokkal jöttem vissza. Keményen nekivágtunk – mondta lapunknak amagyar kapus, aki aSlovan ellen több remek védést mutatott be. – Elég sok dolgom volt, örülök neki, hogy nem kaptam gólt. Legfőképp annak örülök, hogy betartottuk azt, amit az edző kért tőlünk. Gyorsan, taktikusan játszottunk, a hibák azonban még benne vannak ajátékban. Felkészülési meccs volt, van időnk javítani.”

ADunaszerdahely Szánthó Regő lövésénél volt legközelebb agólhoz, labdájával akeresztlécet találta el.

Picit bosszant, hogy a labdát kicsivel közelebb tettem le a kapuhoz, mint ahogy azt a játékvezető mutatta, hiszen ha pont onnan lövöm el a szabadrúgást, valószínűleg beakad, így éppen az a néhány centiméter hiányzott. Egyébként jól találtam el a labdát, reméljük, legközelebb bemegy – mondta a klub honlapján a 21 éves játékos, aki jellemezte az egyhetes munkát Adrián Gula vezetése alatt. – Fáradt vagyok, nagyon kemény edzéseink vannak, ilyenkor ez kell. Nemsokára jön az Európa-konferencialiga előselejtezője, kell a terhelés, mert sűrű lesz a program.”

„Hasznos információkat szereztünk a saját játékosainkról és magáról a csapatról is. Láttuk, hogy a futballistáink hajlandóak dolgozni. Folytatnunk kell a megkezdett munkát, de örülök az ilyen meccseknek. Rövid ideje vagyok a csapat élén, és még a válogatottak sem álltak a rendelkezésemre. Ebből a szempontból nehezebb a munkánk, hiszen már július 7-én nehéz összecsapás vár ránk az Európa-konferencialigában – nyilatkozta Adrián Gula, a DAC mestere.

A Slovant csapatkapitányként Holman Dávid vezette.

„Dávid súlyos sérülésből épült fel, fél évet kihagyott. Szüksége van rá, hogy fokozatosan vegye fel aritmust. Ez az edzésekre és a meccsekre is vonatkozik. Ahéten jól érezte magát, ezért megegyeztünk, hogy aDAC ellen 60-70 percet játszik. Örülök, hogy kibírta, de tudjuk, hogy javulnia kell. Nagyon hosszú volt akihagyása, türelmesnek kell lennie. Ilyen meccseken is kell fokozatosan formába lendülnie, még aktívabbnak kell lennie“ – mondta a magyar játékosról Boris Kitka, aSlovan pályaedzője.
Legfrissebb hírek

DAC: fokozatosan visszatérnek a nézők a MOL Arénába

Minden más foci
2025.03.02. 10:08

Női kézi: történelmi siker, szlovák kupagyőztes a DAC

Kézilabda
2025.03.01. 20:02

Három góllal nyert otthon a DAC a Rózsahegy ellen

Minden más foci
2025.03.01. 17:29

Tuboly Máté: Célunk a legjobb három

Minden más foci
2025.02.23. 11:13

Kapusa tizenegyest védett, mégis csak ikszelt a Dunaszerdahely Zsolnán

Minden más foci
2025.02.22. 17:50

Történelmi! Magyar klubcímerrel lép pályára az AS Trencsén

Minden más foci
2025.02.18. 10:40

Tuboly Máté: Nagyon büszke vagyok a csapatra

Minden más foci
2025.02.17. 09:39

Nagyszombat–Dunaszerdahely: kimaradt büntetők után egy-egy gól

Minden más foci
2025.02.16. 17:35
Ezek is érdekelhetik