Argentína: bejelentette visszavonulását Carlos Tévez

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.06.04. 09:21
null
Tévez 2008-ban Bajnokok Ligáját nyert a Manchester Uniteddel (Fotó: Getty Images)
A Manchester Uniteddel Bajnokok Ligája-győztes, a Manchester City és a Juventus egykori játékosa, Carlos Tévez 38 évesen bejelentette a visszavonulását – olvasható a mundoalbiceleste.com-on.

„Visszavonulok – árulta el pénteken Carlos Tévez.Több ajánlatom is volt, például az Egyesült Államokból, de ez a döntésem, kiadtam mindent magamból.”

„Az elmúlt idényben futballozni nagyon nehéz volt, ám legalább láthattam az öregemet. Abbahagytam a játékot, mert elvesztettem az első számú rajongómat” – utalt Tévez édesapjára, aki tavaly hunyt el. A 38 éves játékos kijelentette, hogy edzőként fogja folytatni.

Az argentin futballistát 2007-ben szerződtette a Sir Alex Ferguson által irányított Manchester United a West Hamtől. A „vörös ördögökkel” két bajnoki címet és Bajnokok Ligája-győzelmet ünnepelhetett, valamint klubvilágbajnok lett. 2009-ben sokakat meglepett azzal, hogy a városi rivális Manchester Cityhez igazolt, amely tagjaként később szintén bajnokságot nyert. 2013-ban került a Juventushoz, amellyel kétszer hódította el a scudettót.

Az argentin válogatottal 2004-ben megnyerte az olimpiát, három ezüstérme van a Copa Américákról és két világbajnokságon szerepelt.

Legfrissebb hírek

Magyarországon nyitották ki a világ egyik legértékesebb focis kártyáját

Minden más foci
2025.03.26. 15:01

Trollkodott az ellenféllel az argentin kapus, Scaloni leteremtette

Foci vb 2026
2025.03.26. 14:16

Argentína 37 passzos csodagóllal taszította mélypontra Brazíliát

Foci vb 2026
2025.03.26. 11:23

„Kaptak egy leckét, megtáncoltattuk őket” – Julián Álvarez a brazilok legyőzése után

Foci vb 2026
2025.03.26. 09:28

Argentína négy góllal küldte haza Brazíliát a vb-selejtezőn – videó

Foci vb 2026
2025.03.26. 07:29

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
2025.03.25. 10:36

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57

U17-es Eb-selejtező: döntetlent játszott a szerbekkel a magyar csapat

Utánpótlássport
2025.03.22. 18:10
Ezek is érdekelhetik