Gyász: 29 évesen elhunyt a korábbi Ludogorec-támadó, aki két gólt lőtt a Fradinak

Vágólapra másolva!
2022.05.09. 13:57
null
Jody Lukoki (1992–2022) (Fotó: AFP)
Huszonkilenc éves korában elhunyt az Ajax-nevelésű holland-kongói labdarúgó, Jody Lukoki, aki a Ludogorec játékosaként 2019 őszén két gólt is lőtt a Ferencvárosnak az Európa-liga csoportkörében.

A hírről több holland forrás, köztük a játékos utolsó klubja, a Twente, valamint az Ajax is beszámolt. A halál oka egyelőre ismeretlen.


Lukoki az Ajaxnál nevelkedett, 2011 és 2013 között 35 mérkőzésen összesen öt gólt szerzett az amszterdamiak felnőttcsapatában, és sorozatban három bajnoki címet nyert az együttessel. Utána játszott a Cambuurban és a Zwolléban, majd 2015-ben – a Transfermarkt adatai szerint – egymillió euróért a Ludogorechez szerződött, amelynél öt évet töltött el. 2019 őszén a Bajnokok Ligája selejtezőjében és az Európa-liga csoportkörében is pályára lépett az FTC ellen, három meccsen két gólt lőtt a magyar csapatnak, az El-ben betalált a Fradinak a hazai és az idegenbeli mérkőzésen is.

LUKOKI GÓLJA A GROUPAMA ARÉNÁBAN, AZ FTC ELLENI EL-MECCS ELSŐ PERCÉBEN

A korosztályos szinten még a holland nemzeti csapatokban szereplő, de a felnőttek között már Kongót képviselő játékos 2020 nyarán Törökországba igazolt (a Yeni Malatyasporhoz), majd tavaly júliusban a Twentéhez szerződött, de az enschedei alakulatban keresztszalag-szakadása miatt egyszer sem játszott, mielőtt idén februárban felbontották a szerződését.

Jody Lukoki huszonkilenc évet élt.

Jody Lukoki (zöldben) csatázik a labdáért Tokmac Nguennel a 2019. decemberi Ludogorec–Ferencváros (1–1) mérkőzésen (Fotó: Szabó Miklós)
Jody Lukoki (zöldben) csatázik a labdáért Tokmac Nguennel a 2019. decemberi Ludogorec–Ferencváros (1–1) mérkőzésen (Fotó: Szabó Miklós)
Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Honvéd és a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
1 órája

Ír középpályás a Fradinál, portugál szélső Újpesten – körkép

Labdarúgó NB I
3 órája

A Fradi Saldanha és Traoré nélkül utazik edzőtáborba

Labdarúgó NB I
17 órája

Championship: ezek a csapatok keresik Kosznovszkyt, 500 ezer font kevés lesz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
21 órája

A Werdernél továbbra sem kérnek a Fradinak kölcsönadott Keitából

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:11

Saldanha hatalmas összegért távozhat a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 14:39

A francia kézilabdázó távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Kézilabda
2025.07.05. 13:04

Fölényes győzelmet aratott az FTC a Maccabi Tel-Aviv elleni „titkos” felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 19:49
Ezek is érdekelhetik