Játékossors: Gyerekkoromban drogot árultam és a kukából ettem – Evra

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.04.29. 21:50
null
Patrice Evra a hányatott sorsú gyerekkoráról beszélt (Fotó: AFP)
A Manchester United korábbi klasszis balhátvédje, a 81-szeres francia válogatott Patrice Evra a hányatott sorsú gyerekkoráról beszélt a BBC-nek. 

 

Patrice Evra 24 testvérével együtt nőtt fel, s miután apja elhagyta őket, mindent meg kellett tenniük a túlélés érdekében.

„Néha, éjjelenként kiszedtük a hideg Big Maceket a szemétből, és megettük azokat. Miután apám elhagyott bennünket, minden kaotikus volt – idézte a Marca a 40 éves Evrát, aki 2019-ben akasztotta szögre a stoplist. – A futball mentett meg. Amikor tizenhét éves voltam, Olaszországba utaztam (mielőtt szerződtette volna a Nice, a Marsalában és a Monzában is játszott – a szerk.). Emlékeszem, betértem a szobámba, és ott volt egy melegítőruha. Felhívtam édesanyám, és azt mondtam: ez a mennyország, itt ételt szolgálnak fel nekünk, két villa van az egyik oldalon, két kés a másikon.

A Monacóban, a Juventusban és a Marseille-ben is futballozó Evra azt is elárulta, hogy a boldogulás érdekében drogot árult és kéregetett.

Az már korábban, Evra önéletrajzi könyvéből kiderült, hogy gyerekkorában az egyik tanára szexuálisan bántalmazta őt.

Legfrissebb hírek

Paul Gascoigne összeesett és az intenzív osztályon kötött ki

Angol labdarúgás
2025.07.21. 08:26

A franciákat tizenegyespárbajban kiejtve Németország elődöntős a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.20. 00:00

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
2025.07.09. 23:08

Későn ébredt a címvédő, a franciák nyerték a halálcsoport rangadóját a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.05. 23:10

Remekelt a liverpooli Elliott, Anglia–Németország döntő lesz az U21-es Eb-n

Minden más foci
2025.06.25. 22:58

U21-es Eb: a hajrában fordítottak, elődöntősök a franciák

Minden más foci
2025.06.22. 20:02

Olyan, mintha egy vihar közepén lennék mostanában – Mbappé alaposan visszaszólt az őt kritizáló újságírónak

Minden más foci
2025.06.08. 11:05

Micsoda mérkőzés! Kilenc gólt hozott a Spanyolország–Franciaország rangadó

Minden más foci
2025.06.05. 23:00
Ezek is érdekelhetik