DAC: Sokat jelent az első dunaszerdahelyi gól – Szánthó Regő

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2022.04.17. 09:34
null
Szánthó Regő célja, hogy visszakerüljön az U21-es válogatottba (Fotó: Lelkes Ernő)
A Ferencvárostól kölcsönvett Szánthó Regő szombaton megszerezte első gólját a DAC színeiben, így jelentősen hozzájárult csapata 2–0-s sikeréhez a Zsolna ellen. A dunaszerdahelyiek öt nyeretlen mérkőzés után szereztek ismét három pontot, s jelenleg a Fortuna Liga 4. helyén állnak.


Nyolcvanhárom másodperc elteltével máris gólt ünnepelhetett adunaszerdahelyi szurkolótábor a Zsolna ellen. Balogh Norbert csúsztatása és Verlinden beadása után Szánthó Regő közelről talált akapuba.

„Nagyon örülök, hogy végre gólt szereztem. Most érett be amunka” – mondta aNemzeti Sportnak a21 éves magyar szélső, aki nagyon sokáig megjegyzi a zsolnaiak elleni meccset – „Hát igen… Március közepén azöld-sárgák ellen voltam először kezdő, ma meg ellenük szereztem meg azelső dunaszerdahelyi gólomat. Nagyon sokat jelent számomra ez atalálat, a helyszínre is kilátogató barátnőmnek ajánlom. Bárhol vagyok, szeretnék gólokat szerezni, segíteni acsapatnak. Örülök, hogy akellemetlen idő ellenére kijöttek a nézők, és buzdították a csapatot. Szuper, hogy ki tudtuk őket szolgálni” – folytatta a támadó.

„Az ellenfél sokat birtokolta alabdát, védekeznünk kellett, inkább kontrákat vezettünk. Személy szerint nagyon elfáradtam. Sokat kellett visszajárni a szélső védővel. Mindenki maximálisat melózott, aminek meg is lett a gyümölcse. Ez asiker önbizalmat ad acsapatnak. Bízom ajó folytatásban” – tette hozzá Szánthó, aki reméli, hogy júniusban aneve nem fog hiányozni amagyar U21-es nemzeti csapat keretéből: „Célom, hogy visszakerüljek acsapatba. Az elmúlt hónapokban keveset játszottam és kikerültem belőle. Legközelebb már ott szeretnék lenni.”

Joao Janeiro, a DAC edzője: „Szánthó nagyon tehetséges játékos, de még jelenleg sincs százszázalékos állapotban, hiszen az előző idényben keveset játszott a magyar bajnokságban, amely technikásabb liga, míg a szlovák fizikailag erősebb. Keményen dolgozik az edzéseken, ennek köszönhető, hogy gólt szerzett. Nagyon örülök a találatának, de annak még jobban, hogy itthon tartottuk a három pontot.”

Legfrissebb hírek

Dragóner Attila: Tóth Alex sok ferencvárosi labdarúgónak példa lehet

Labdarúgó NB I
35 perce

Négy NB I-es csapat próbál szerencsét ismét Európában

Labdarúgó NB I
11 órája

A BL-selejtezőben végig kiemelt lesz a Fradi; Marozsán–Alcaraz a Roland Garroson

E-újság
20 órája

Legyen végre kettő! – Mohai Dominik jegyzete

Német labdarúgás
20 órája

A Fradi két játékost is bejelenthet a napokban, brazil és paksi kiszemelt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:34

NB I: kelet-magyarországi rekord és 25 éves nézőcsúcs

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 16:55

Jan Van Daele: A DAC és az ETO FC is indulni fog a Konferencialigában

Minden más foci
2025.05.26. 12:14

Szalai Gábor: Életem legfontosabb gólját szereztem Győrben

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 08:19
Ezek is érdekelhetik