1. HNL: a hangulatra alighanem ezúttal sem lehet majd panasz

P. L.P. L.
Vágólapra másolva!
2022.04.01. 19:49
null
Kleinheislerék számára fontos mérkőzés következik (Fotó: Tumbász Hédi)
Lélegzetvételnyi előnye van a horvát első osztályú labdarúgó-bajnokság (1. HNL) tabelláján az NK Osijeknek a jelenleg harmadik helyezett Hajduk Split előtt. Ugyanakkor a vasárnapi, eszéki rangadójukon Nenad Bjelica vezetőedző legénységének nem árt odafigyelni a 19.30 órakor kezdődő találkozó menetére.

 

A 29. fordulót rendezik a horvát élvonalban. A második pozícióban lévő Eszék jelenleg öt ponttal gyűjtött többet, mint a spliti együttes, ugyanakkor a dalmátoknak – ahogy a listavezető Dinamo Zagreb gárdájának is – egy találkozóval kevesebbje van a bajnokságban. A válogatott mérkőzések miatt beiktatott bajnoki szünetben az NK Osijek két labdarúgója, a kapus Ivica Ivusic, valamint a védő Mile Skoric nem „szünetelt”, a Bulgária elleni felkészülési találkozón mindkét labdarúgó kezdőként kapott szerepet a horvát válogatottban. Az már kevésbé lehetett szívderítő az eszékiek szakvezetőjének, hogy csapatkapitányának, Skoricnak sérülés miatt már a meccs 27. percében el kellett hagynia a pályát. A belső védő két-három találkozót mindenképpen kihagyni kényszerül. A 33 éves támadó, Mihret Topcagic szerződését ugyanakkor a pénteki nap folyamán 2023 nyaráig meghosszabbították.

„Amennyiben közvetlen riválisaink ellen mérkőzhetünk a legnagyobb célért, természetes, hogy egy győzelem sokat jelent, s mindent meg is teszünk azért, hogy ezt vasárnap átélhessük – fogalmazott az eszéki klub immár menedzserként is jelölt szakvezetője, Nenad Bjelica. – Keddtől már teljes mértékben a Hajduk elleni találkozóra koncentráltunk, annak jegyében emeltük is az edzések intenzitását. Sajnos, válogatottaink közül Skoric sérüléssel tért vissza, Ivusic ugyanakkor egészséges. Skoricon kívül Mance, Bartolec és Brlek nincs százszázalékos állapotban, Mikos pedig a munka nagy részét már el tudja végezni, közelít tehát az ideálishoz a helyzete. A legfontosabb számunkra, hogy egy jó mérkőzés legyen a vasárnapi, a szurkolóink támogatására számítunk nagyon, és persze a legfontosabb a győzelem lenne.”

Mindehhez alighanem Kleinheisler László is hozzáteheti a magáét, aki a legutóbbi, decemberi, 33 ezer nézőt vonzó spliti meccsükön összefuthatott a Hajdukból Lovrencsics Gergővel is, jelenleg kettejük játéka közül inkább Kleinheislerére van a nagyobb esély.

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
13 órája

Súlyosan megsérült Juhász Roland

Labdarúgó NB I
14 órája

Emlékművet állít Diogo Jotának a Liverpool FC

Angol labdarúgás
15 órája

Megszerezte a Man. City tehetségét a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
16 órája

A Milant elhagyta, de marad piros-feketében a brazil válogatott jobbhátvéd

Olasz labdarúgás
17 órája

Portugál sztárt kaphat maga mellé Cristiano Ronaldo – sajtóhír

Minden más foci
18 órája

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
18 órája

Gera a Kecskemétnél is többet veszíthet, ha a megfiatalított csapattal nem jön össze a feljutás – NB II-es felvezetés, 16. rész

Labdarúgó NB II
20 órája
Ezek is érdekelhetik