Ukrajna: Számomra a futball már nem létezik – Sevcsenko

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.03.03. 14:28
null
Andrij Sevcsenko (Fotó: AFP, 2021)
Az ukrán labdarúgás világklasszisa, Andrij Sevcsenko mindenképpen haza akar térni a közeljövőben, de egyelőre úgy érzi, azzal segíthet a legtöbbet a hazájának, ha Londonban marad – ahol a napokban tüntetett is –, megpróbál pénzügyi támogatást felhajtani az orosz katonai támadás sújtotta Ukrajnának, és közben minden rendelkezésére álló eszközzel világossá teszi a világ számára, milyen tragikus napokat élnek át honfitársai.

 

„Szeretném érzékelhetővé tenni a világ számára, mi folyik odahaza, milyen humanitárius katasztrófával nézünk szembe” – mondta a SkySportsnak Andrij Sevcsenko, aki további orvosi segítséget, élelmiszersegélyeket vár a világtól.

„Büszkeséggel tölt el, hogy ukrán vagyok – folytatta 2004 aranylabdás labdarúgója, volt ukrán szövetségi kapitány. – Rendkívül nehéz időket él át a hazám, a népem, a családom. Édesanyám és a nővérem most is Kijevben van, szörnyűségek történnek körülöttük. Emberek halnak meg, gyerekek halnak meg, rakétákat irányítanak az otthonainkra. Megpróbáltam meggyőzni őket, hogy meneküljenek onnan, amíg lehet, de hiába, a válaszuk rendre az, hogy nem. Ott akarnak maradni. Ilyen az ukrán hazafiság. Meg kell találnunk a módját annak, hogy véget vessünk a háborúnak.”

Sevcsenko helyesli, hogy a Nemzetközi és az Európai Labdarúgó-szövetség – követve a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ajánlását – felfüggesztette az orosz válogatottak és klubcsapatok részvételét a nemzetközi versenysorozatokban.

„Nem hinném, hogy bonyolult lenne a helyzet megítélése: ha megtámadsz egy országot, katonákat küldesz oda és bombázod, akkor az nem konfliktus, hanem háború. Ameddig nincs vége a háborúnak, szerintem helyes döntés megtiltani az orosz sportolók részvételét a nemzetközi versenyeken – érvelt Sevcsenko, aki a mindennapjait így jellemezte: – Számomra a futball már nem létezik. Nem gondolok rá. Az időpont nem megfelelő. Nem is nézek semmiféle sporteseményt, semmit. Csak arra összpontosítok, hogyan segítsek a hazámon. Most ez az én harcmezőm.”

Sevcsenko korábbi kijevi csatártársa, a közelmúltban a Ferencváros vezetőedzőjeként dolgozó Szerhij Rebrov is elítélte Oroszországot a napokban, sőt a külföldön dolgozó ukrán labdarúgók és edzők körében gyűjtést is szervezett az ukrán hadsereg támogatására. Ukrajnai sajtóhírek szerint az eddig összegyűlt adomány átszámítva közelíti a 200 millió forintot.

Legfrissebb hírek

Az osztályozó elérésétől sem lett közkedvelt Szerhij Rebrov

Minden más foci
2024.11.21. 09:09

NL: Montenegró legyőzte a törököket, Wales és Csehország jutott fel az A-ligába

Minden más foci
2024.11.19. 22:42

Szerhij Rebrov: Az első gól után nem volt kérdés, ki győz!

Európa-liga
2024.11.09. 06:55

Orbán Viktor Szerhij Rebrovval is találkozott Kijevben

Minden más foci
2024.07.02. 17:42

A legjobb ukrán fiatalok az Eb-n és az olimpián, közel 50-en pedig Magyarországon játszanak!

Foci Eb 2024
2024.06.22. 14:02

A Románia elleni zakó komoly lecke volt a számunkra – Saparenko a szlovákok legyőzése után

Foci Eb 2024
2024.06.21. 22:11

Így kezdenek a szlovák–ukrán meccsen: Rebrov kapust is cserélt

Foci Eb 2024
2024.06.21. 14:24

Lunyin helyett Trubin védi az ukrán kaput a szlovákok ellen – kezdőcsapatok

Foci Eb 2024
2024.06.21. 14:21
Ezek is érdekelhetik