Mexikó: egy év zárt kapu az elmúlt évtizedek legnagyobb szurkolói rendbontása miatt

Vágólapra másolva!
2022.03.09. 10:45
null
A 60. percben, az Atlas vezető gólja után szabadultak el az indulatok (Fotó: AFP)
Egy évig zárt kapus meccseket kell játszania a mexikói Querétaro FC labdarúgócsapatának, amelynek stadionjában szombaton szurkolói verekedés tört ki – írja az MTI.


Mikel Arriola, a mexikói szövetség elnöke azt is közölte, hogy az élvonalbeli együttes szurkolói három évig nem látogathatnak idegenbeli mérkőzéseket sem.

A verekedésről készült mobiltelefonos felvételek bejárták a világot.

A Querétaro FC négy vezetőjének megtiltották, hogy a jövőben bármely más klubnál munkát vállaljanak, az együttesnek pedig 1.5 millió pesós (24.8 millió forintos) büntetést is be kell fizetnie.

Arriola hozzátette, nem szeretnének a lelátókon drukkereknek álcázott bűnözőket látni, ezért bizonyos szurkolói csoportok tagjainak mostantól igazolniuk kell a személyazonosságukat a stadionba való belépéskor.

A Querétaro FC és a bajnoki címvédő Atlas Guadalajara szombati találkozóján a rivális táborok előbb a lelátón estek egymásnak, majd a csata a játéktéren folytatódott, székek dobálásával és verekedéssel.

A játékosok az öltözőbe menekültek, a Querétaro kapusa, Washington Aguerre azonban kint maradt és megpróbálta lecsillapítani a drukkereket. A mérkőzés a 62. percben szakadt félbe.

Legfrissebb hírek

Mexikói öröm Houstonban, megvan a tizedik Arany-kupa-elsőség

Minden más foci
2025.07.07. 07:07

Az Arsenal korábbi kiválósága Mexikóba szerződött

Minden más foci
2025.07.04. 07:05

Nem született meglepetés a négy között, Mexikó és az Egyesült Államok meccsel az Arany-kupáért

Minden más foci
2025.07.03. 07:31

Egyesült Államok–Kanada jöhet az elődöntőben, teljes az Arany-kupa ágrajza

Minden más foci
2025.06.25. 11:08

Arany-kupa: Mexikó és Costa Rica is bejutott a negyeddöntőbe

Minden más foci
2025.06.19. 07:29

Arany-kupa: a PSV légiósa az első válogatott góljait szerezte, az Egyesült Államok kiütötte ellenfelét

Minden más foci
2025.06.16. 07:49

Gól nélküli döntetlennel melegített Azerbajdzsán a mieink elleni mérkőzésre

Minden más foci
2025.06.07. 17:29

Vb 2026: 75 nappal a rajt előtt nyitják meg az Azték Stadiont

Minden más foci
2025.05.08. 11:15
Ezek is érdekelhetik