IFFHS: Ronaldo 59–55-re vezet Messi ellen a mesterhármasversenyben

Vágólapra másolva!
2022.03.15. 10:38
null
Ronaldo 59–55-re vezet Messi ellen a mesterhármasversenyben (Fotó: AFP)
Cristiano Ronaldónak a szombati, Tottenham elleni angol bajnokin elért mesterhármasa az 59. volt, és ebben a mutatóban növelte előnyét örök vetélytársával, Lionel Messivel szemben, aki 55 triplánál tart – írta a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).

 

A kimutatás szerint a Manchester United 37 éves portugál csatára a 2010-es nyitány után egymást követően a 13. naptári évében produkált mesterhármast, amivel beérte a nála csaknem két és fél évvel fiatalabb argentin riválisát, aki megszakítás nélkül 2009 óta volt rá képes, hogy minden esztendőben bevegye egyetlen meccsen belül háromszor is az ellenfelek kapuját. Ha a Paris Saint-Germain klasszisa 2022-ben is triplázik, e téren visszaveszi Ronaldótól a „folytonossági” örökrangsor első helyét.

Az IFFHS az elemzésében kiemelte, hogy csak ők ketten voltak képesek a 21. században ilyen teljesítményre, a mögöttük e téren harmadik Robert Lewandowski, a Bayern München lengyel támadója 2011 óta produkál minden évben mesterhármast, vagyis ő 12. esztendeje tartozik a megszakítás nélkül triplázók közé.

Ronaldónak a Tottenham ellen lőtt szombati mesterhármasa a második volt a Premier League-ben, az elsőt bő 14 évvel ezelőtt, még a manchesterieknél eltöltött első időszakában hozta össze 2008. január 12-én a Newcastle ellen. Az IFFHS szerint mostani mesterhármasa a PL-ben, amelyet 37 éves és 35 napos korában jegyzett, a második az életkort figyelembe vevő lajstromban. Nála idősebbként egyedül az angol Teddy Sheringham triplázott, aki 37 éves és 146 napos volt, amikor 2003. augusztus 26-án a Portsmouth színeiben háromszor is bevette a Bolton kapuját angol bajnokin.

Az MU-ban két triplánál tartó Ronaldo mesterhármasai közül 44-et a Real Madrid, hármat a Juventus, tízet pedig a portugál válogatott játékosaként ért el.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
2 órája

Harry Kane megdöntötte Lionel Messi egyik rekordját

Bajnokok Ligája
22 órája

Gazdag és Sallói csapata is kikapott, Pintér nélkül ikszelt az Inter Miami

Légiósok
2025.09.28. 07:44

Cristiano Ronaldo fejesével duplázta meg előnyét az Al-Naszr Benzemáék ellen

Minden más foci
2025.09.26. 21:26

Wayne Rooney: Azt hiszik, nem kedvelem Cristiano Ronaldót, de ez nem igaz...

Minden más foci
2025.09.25. 13:11

Messi két góllal és egy gólpasszal segítette győzelemre az Inter Miamit – videó

Minden más foci
2025.09.25. 08:16

Lionel Messi is gratulált az aranylabdás Dembélének

Francia labdarúgás
2025.09.23. 07:55

Harry Kane a Bundesliga tizenegyesrekordere lett

Német labdarúgás
2025.09.21. 12:51
Ezek is érdekelhetik