Sheriff: a Realt legyőző mester csatlakozott az ukrán hadsereghez

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2022.02.28. 17:15
null
Jurij Vernidub csatlakozott az ukrán hadsereghez (Fotó: AFP)
A Sheriff Tiraspol ukrán mestere, Jurij Vernidub a moldovai labdarúgó-bajnokság közepén úgy döntött, maga mögött hagyja a futballt, és a seregbe beállva segíti hazáját az Oroszország elleni háborúban – számolt be róla a Zorya Londonsk elnevezésű ukrán portál.

 

Pontosan öt hónappal ezelőtt, 2021. szeptember 28-án a Real Madrid hazai pályán 2–1-re kikapott a Sheriff Tiraspoltól a Bajnokok Ligája D-csoportjának 2. fordulójában. A moldovaiak két kör után a kvartettjük élén álltak, mivel a nyitó mérkőzésen is győztek, 2–0-ra a Sahtar Doneck ellen. A Sheriff a folytatásban háromszor veszített, valamint egy döntetlent ért el, és csoportharmadikként az Európa-liga kieséses szakaszába jutott – ott a 32 között tizenegyespárbajra került sor a Sporting Braga ellen, s 3–2-re alulmaradt.

Az európai kupaporondon tehát már nem, a moldovai bajnokságban viszont még érdekelt a csapat, ugyanis 9 forduló hátravan még a sorozatból, a Sheriffnek ráadásul két mérkőzést pótolnia kell. Az alakulat mestere, Jurij Vernidub ettől függetlenül úgy döntött, hazája, Ukrajna védelmére siet, és segíti az Oroszország elleni háborúban: csatlakozott a hadsereghez.


 

Legfrissebb hírek

A csoda most elmaradt – az Arsenal idegenben is legyőzte a Real Madridot

Bajnokok Ligája
22 órája

Ceferin: Az oroszok elleni szankciók fennmaradnak, amíg a fegyveres konfliktus nem zárul le

Minden más foci
2025.04.04. 12:48

Darja Kaszatkina ausztrál színekben teniszezik tovább

Tenisz
2025.03.29. 10:58

Zöld lámpa az oroszoknak a kajak-kenu szlalom szakágában

Kajak-kenu
2025.03.28. 19:11

El-selejtező: Bolla piros lapot kapott, a Rapid így is nyert Krakkóban

Európa-liga
2024.07.25. 20:04

BAJNOKOK LIGÁJA 2024–2025, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Bajnokok Ligája
2024.07.17. 15:44

Walesi vagy montenegrói ellenfél vár a Fradira a BL-selejtező 2. fordulójában

Bajnokok Ligája
2024.06.19. 12:14

Kobel: Megmutattuk, hogy képesek vagyunk játszani a legmagasabb szinten is

Bajnokok Ligája
2024.06.01. 23:46
Ezek is érdekelhetik