Játékossors: Dániába igazolt az Arsenal korábbi tízese

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.02.21. 11:57
null
Jack Wilshere Dániában próbál szerencsét (Fotó: Twitter/AGF)
Dániában talált magának új klubot Jack Wilshere, az Arsenal korábbi labdarúgója, aki a tizenkét csapatos helyi élvonal hetedik helyén álló Aarhushoz szerződött – jelentette be az egyesület a hivatalos honlapján.

 

A 30 éves, 34-szeres angol válogatott középpályás legutóbb az angol másodosztályú AFC Bournemouthban játszott, amelytől tavaly nyáron, a sikertelenül megvívott playoff után távozott. Azóta nem volt csapata. Ebben az idényben az Arsenalnál edzett, hogy fizikailag jó állapotban maradjon.

„Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy képes vagyok még játszani – mondta Wilshere tavaly novemberben a BBC-nek. – Nem érdekel, hogy az emberek mit gondolnak vagy írnak rólam a közösségi médiában. Én egy őszinte fickó vagyok. Ha nem hinném azt, hogy alkalmas vagyok még a labdarúgásra, én lennék az első, aki kimondaná, »elég, inkább csinálok valami mást«. Amióta elkezdtem az Arsenallal edzeni, nem titkolt célom volt, hogy készen álljak a 2022-es évre és egy új kihívásra.”

Wilshere-t már most hatalmas tisztelet övezi az Aarhusnál, hiszen egyből megkapta a 10-es mezt. A klub legutóbb 1996-ban nyert trófeát – a Dán Kupát –, jelenleg a hetedik helyen áll a 12 csapatos helyi élvonalban.

Wilshere pályafutása fénykorában csaknem 200 tétmérkőzésen szerepelt az Arsenalban, de távozása óta, az elmúlt három és fél évben csak 36 hivatalos meccsen lépett pályára.


Legfrissebb hírek

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
12 órája

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

Nem nevezte a BL-re Federico Chiesát a Liverpool

Bajnokok Ligája
2025.09.03. 21:33

„Minek agyal az, akinek fogalma sincs a tényekről?” – Gyökeres a klubváltásáról

Angol labdarúgás
2025.09.02. 16:56

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Gravenberchet is lenyűgözte Szoboszlai Arsenal elleni gólja

Angol labdarúgás
2025.09.01. 11:33
Ezek is érdekelhetik