FFT: a legnagyobb rablások a futballvilágban

B. Z.B. Z.
Vágólapra másolva!
2022.02.06. 16:05
null
Jerzy Dudek éppen napozott, miközben a házából ellopták BL-aranyérmét, a 100. meccsén viselt mezét és a Porsche Carreráját (Fotó: FFT)
A legnagyobb futballistákat sem kímélik az enyves kezek.

 

Ízelítő a gyűjteményből:

Legatyásodva Dél-Afrikában

Nem elég, hogy Németország ellen csúfos, 4–1-es vereséget szenvedett az angol válogatott a 2010-es dél-afrikai vb nyolcaddöntőjében, az angol játékosok még a szobájukat is kifosztva találták a rustenburgi hoteljükbe visszatérve. A készpénz mellett még az alsónadrágok is eltűntek. „Ezúttal nem egy orgia miatt hagyták el a gatyájukat a fiúk” – lihegte a Sun. De a hatóságok fülön csípték a szálloda enyveskezű dolgozóit, akik három év börtönt kaptak a lopásért.

Beckham autója

David Beckham páncélozott BMW-je eltűnt egy mélygarázsból 2006 áprilisában, amikor az angol szupersztár épp kellemes pénteki ebédet költött el a családjával. A 70 ezer fontot érő autó a következő évben felbukkant – Macedónia belügyminiszter asszonyának a garázsában! Kiderült, hogy a jármű már vagy hússzor váltott gazdát illegálisan, míg végül a balkáni országba került, ahol ha egy autónak nincs gazdája, megtartják állami használatra. „Ha be tudja bizonyítani, hogy tényleg az övé, visszaadom Becksnek – mondta mosolyogva Gordana Jankulovska. – Nagy rajongója vagyok.” (Samuel Eto'o hasonlóképpen lenyúlt Bentleyje 2010-ben Röszkénél lett meg…)

Nem én tettem, haver, komolyan!

A Liverpool lengyel kapusa, Jerzy Dudek éppen napozott, miközben a házából ellopták a vagy százezer fontot érő BL-aranyérmét, a 100. meccsén viselt mezét és a Porsche Carreráját. A cuccokat hamarosan egy Everton-szurkoló lakásában találták meg, aki azt állította, egyik barátja hagyta nála megőrzésre, ő azt sem tudta, mik azok. Hát persze, hogy úgy volt.

A teljes cikk elolvasható a FourFourTwo.hu-n, IDE KATTINTVA!

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.20. 09:05

NB III: bajnok lett a Mosonmagyaróvár, a Nagykanizsa és a Tiszakécske is

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 19:44

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.13. 08:57
Ezek is érdekelhetik