Edzősors: Peter Stöger tévés szakértőként vállalt munkát

Vágólapra másolva!
2022.02.04. 11:40
null
Stöger újra tévés szakértőként dolgozhat (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencvárostól tavaly decemberben menesztett Peter Stöger a Sky Sport Austria televíziós szakértője lesz – írja a csatorna hivatalos honlapja.


Az 55 éves szakember menesztését követően elmondta, most egy kis időre háttérbe vonul, nem tudja mikor vállal újra munkát. Sokáig azonban nem pihent, visszatért az osztrák Sky Sport szakértői csapatába.

Stöger többek között a Bajnokok Ligája és a Bundesliga legjobb meccseit elemzi majd – korábban már dolgozott a csatornánál.

„Aki ismer, tudja, a futball az életem, s örülök, hogy újra a Sky szakértőjeként dolgozhatok, amikor a Bundesliga és a BL sorsdöntő szakasza előtt állunk. Nincs is jobb alkalom ennél, hogy bekapcsolódjak” – nyilatkozta az FTC-től fél év után távozó Stöger a csatorna honlapján.

Peter Stöger 30 tétmérkőzésen vezette a Ferencvárost, ezeken 18 győzelem és két döntetlen mellett 10 vereség volt a mérlege, 69–31-es gólkülönbséggel.

Legfrissebb hírek

Robbie Keane a Plzen elleni második félidőre építene, és Genkben is fölényre törekszik

Európa-liga
1 órája

Thorsten Fink két játékost emelt ki a Ferencvárosból az Európa-liga-meccs előtt

Európa-liga
6 órája

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:27

Egy éve szerencsét hozott az FTC-nek a Genk elleni meccs játékvezetője

Európa-liga
Tegnap, 10:22

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
2025.09.29. 12:51

Már nem veretlen az ETO, a Ferencváros nyerte meg a rangadót

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 19:55

Már most aranyrangadó lehet a győriek és a ferencvárosiak meccse

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 07:04

Kicsikarta a győzelmet a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 17:30
Ezek is érdekelhetik