DAC: hiába Veszelinov bravúrjai, vereség a Krasznodartól

Vágólapra másolva!
2022.01.29. 18:14
null
Fotó: Lelkes Ernő
A törökországi felkészülés második mérkőzésén a DAC 1–0-s vereséget szenvedett az orosz másodosztályú Krasznodartól.

A Topolya elleni csütörtöki találkozóhoz képest Joao Janeiro mester kilenc helyen változtatott aDunaszerdahely kezdőcsapatán. Négy olyan játékos – Veszelinov, Maly, Bögi, Hahn – is ott volt apályán, akik amagyar nyelvet beszélik. Sőt adunaszerdahelyi klub neveltje, Matús Maly volt acsapatkapitány. Az első perctől apályán volt aportugál másodosztályú Mafrától érkezett Andrezinho, s amásodik félidőben bemutatkozott a portugál honfitársa, aszintén újonc Pinto is.

Úgy tűnik, Veszelinov Dániel megoldja Martin Jedlicka pótlását a kapuban. Acseh játékosnak júniusban lejár aszerződése asárga-kékeknél, és nem akar hosszabbítani. ADAC így már tavasszal sem számol Jedlickával (a törökországi keretbe sem került be), és nem gátolja meg abban, hogy akár most távozzon. ALegia Warszawa érdeklődött iránta, de nem lett semmi az átigazolásból. Jedlicka ahéten amásodosztályú Somorjával, aDunaszerdahely fiókcsapatával edzett, a menedzsere szerint Lengyelországból és Hollandiából továbbra is érkelődnek iránta.

A Krasznodar ellen az első félidőben Veszelinov négy nagy bravúrt is bemutatott, és csak a Király Gábor klubjában nevelkedő kapusnak köszönhette a DAC, hogy nem kapott gólt. Amásik oldalon Sharani, Verlinden és az újonc Andrezinho veszélyeztetett.

Afordulás után jobban kezdett aDAC, Hahn János és Verlinden lábában volt avezető gól. Amásik oldalon a 65. percben egy gyors ellentámadás után Szidorov közeli lövésével vezetést szerzett a Krasznodar. ADAC igyekezett, helyzetbe is került, de egyenlíteni már nem tudott.

ADunaszerdahely hétfőn Belekben abelgrádi Csukaricski ellen lép pályára.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DAC (szlovákiai)–Krasznodar (orosz II.) 0–1
(0–0)
DAC: Veszelinov – Vera (Pintu, a szünetben), Malý, Muhamedbegovic, Ciganiks (Brunetti, 65.) – Verlinden, Andrezinho (Nebyla, 56.), Njie, Bögi – Sharani (Veselovský, 74.), Hahn
G:
Szidorov

Legfrissebb hírek

Közel félszáz gólt dobtak a DAC kézilabdázói az idénynyitón

Kézilabda
Tegnap, 11:59

Videó: méhraj miatt szakadt félbe a mérkőzés

Minden más foci
2025.09.05. 20:00

A Dunaszerdahely hosszabbított a volt FTC-játékossal – hivatalos

Minden más foci
2025.09.05. 17:28

Niké Liga: dunaszerdahelyi koncert a rivális Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.09.01. 11:37

A DAC háromgólos sikert aratott az eddig hibátlan Nagyszombat otthonában

Minden más foci
2025.08.31. 20:55

Futsal: simán nyert a kirgizek ellen a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.08.29. 19:39

482 nap után szerzett ismét négy gólt a DAC

Minden más foci
2025.08.24. 13:19

Négy gólt lőve nyert odahaza a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.08.23. 22:30
Ezek is érdekelhetik