Afrika-kupa: legalább nyolcan meghaltak, amikor a tömeg be akart jutni a stadionba

R. B., MTIR. B., MTI
Vágólapra másolva!
2022.01.25. 07:43
null
Szurkolók Kamerunban (Fotó: AFP)
Többtucatnyian megsérültek és legalább nyolc ember életét vesztette Kamerunban, amikor a tömeg be akart jutni a hétfői Kamerun–Comore-szigetek Afrika-kupa-mérkőzésre – számolt be róla az AFP hírügynökség.

 

Az összecsapást a 60 ezer néző befogadására alkalmas Olembe Stadionban rendezték meg. A járványhelyzet miatt a tornán csak a befogadóképesség 60 százalékának megfelelő létszámú szurkolót engednek be, ám amikor a házigazda játszik, ez a szám 80 százalékra emelkedik.

A helyi beszámolók szerint körülbelül 50 ezer drukker próbált meg bejutni a meccsre, s a tolongás közben legalább nyolcan elhunytak. Az áldozatok között egy gyermek is van.

A tragédia a mérkőzés előtt mintegy 45 perccel történt, amikor egyelőre tisztázatlan okból az egyik bejáratánál a tömeg a korlátokat benyomva, rendezetlenül próbált bejutni a stadionba – írta az MTI. Szemtanúk szerint a biztonságiak lezárták a kaput és pánik tört ki. A helyszínen készült fotókon az látszik, hogy többen – köztük gyerekek – a földön fekszenek, mások pedig próbálnak segítséget nyújtani nekik.

A nyolcaddöntős összecsapást a hazaiak 2–1-re megnyerték a vészkapussal felálló Comore-szigetek ellen.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Bálint András, a Nemzeti Sport korábbi munkatársa

Egyéb egyéni
2025.05.08. 10:49

Világbajnok labdarúgót gyászolnak az argentinok

Minden más foci
2025.05.06. 07:33

Halálra késelték az Atalanta egyik szurkolóját

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 17:41

Elbúcsúztatták Garami Józsefet, a futball tanárát

Minden más foci
2025.05.02. 14:57

Gyász: elhunyt Manolo, a spanyolok legendás szurkolója

Spanyol labdarúgás
2025.05.01. 13:51

Elhunyt Mohácsi Ferenc olimpiai bronzérmes kenus

Kajak-kenu
2025.04.30. 09:23

Gyász: május 2-án temetik Garami Józsefet

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 15:53

Gyász: megtalálták a Csepel hajóbalesetben eltűnt erőnléti edzőjének holttestét

Labdarúgó NB II
2025.04.28. 21:47
Ezek is érdekelhetik