A szexi lengyel játékvezető már a nézésével tekintélyt parancsol a pályán

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.01.14. 14:59
Karolina Bojar-Stefanska 24 éves lengyel futballbíró, aki az Instagramon nagy népszerűségnek örvend. Jogászi végzettséget szerzett szülővárosában, Krakkóban, így nem csak a sportból él, de imád például futni is. Párja a 44 éves, szintén lengyel játékvezető, Daniel Stefanski (2013-ban ő vezette a mieink Andorra ellen 2–0-ra megnyert vb-selejtezőjét a Puskás Ferenc Stadionban), akivel 2020-ban házasodtak össze. (Magyarországon is van egyébként híres játékvezetői pár Kulcsár Katalin és Kassai Viktor személyében.) A The Sun 2018-ban arról írt, hogy Bojart megválasztották a legszexibb futballbírónak. A játékvezető szerint a nőkben megvan az, amitől még a legkiélezettebb szituációkban is nyugodtak tudnak maradni, még akkor is, amikor indulatosak a játékosok. A futball iránti szeretetét nagypapájától örökölte, aki szintén licenccel rendelkező bíró volt. „A játékvezetői lét az adrenalin és a kihívás miatt vonz. Mivel minden szituáció más, ezért nem lehet csak úgy előre tervezni. Ez a legjobb az egészben.”
A LENGYEL JÁTÉKVEZETŐRŐL KÉSZÜLT GALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETI MEG (Fotó: instagram.com/p/B7IgUFmnB--)
A LENGYEL JÁTÉKVEZETŐRŐL KÉSZÜLT GALÉRIÁNKAT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHETI MEG (Fotó: instagram.com/p/B7IgUFmnB--)
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kiütötték a moldávokat is az U19-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
10 órája

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
2025.10.22. 15:34

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06
Ezek is érdekelhetik