Gyász: mérkőzés közben hunyt el egy algériai labdarúgó

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2021.12.25. 20:30
null
Szofiane Loukar 30 évet élt
Szofian Lukar, az algériai másodosztályban szereplő Szaida labdarúgója szombaton az Oran elleni mérkőzés közben elhunyt, miután ütést kapott a fejére.

 

A vendégek 30 éves csapatkapitánya a meccs első félidejében felugrott, hogy elfejelje a labdát, eközben a levegőben ütközött a hazaiak kapusával, majd a földre esett. Az ápolást követően a hátvéd folytatni tudta a játékot, ám körülbelül tíz perc múlva összeesett a gyepszőnyegen, és bár kórházba szállították, az életét nem tudták megmenteni.

Ali Malek, a Nemzeti Amatőr Labdarúgó Liga (LNFA) elnöke elmondta, hogy az elhunyt futballista korábbi orvosi vizsgálatai soha semmilyen rendellenességet nem mutattak ki. Az egyelőre nem tisztázott, hogy halálát fejsérülés vagy szívroham okozta-e.

A mérkőzés 0–1-es állásnál félbeszakadt.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Gyászol az Internazionale: a BL-döntő napján elhunyt a klub legendás elnöke

Olasz labdarúgás
8 órája

Elhunyt Hódy Szabolcs, korábbi válogatott kosárlabdázó

Kosárlabda
2025.05.28. 21:23

Gyász: ütközött a kapussal, elhunyt az NB III-as csapat fiatal labdarúgója

Labdarúgó NB II
2025.05.28. 16:33

Kézilabda: 19 éves korában elhunyt Czenki Márk játékvezető

Kézilabda
2025.05.27. 13:48

Elhunyt Jim Irsay, az Indianapolis Colts tulajdonosa

Amerikai sportok
2025.05.22. 10:29

Gyász: rejtélyes betegségben hunyt el az izraeli válogatott középpályás

Minden más foci
2025.05.21. 09:48

Gyász: elhunyt Brian Glanville, minden idők egyik legjobb futballszakírója

Minden más foci
2025.05.17. 17:11

Több mint 100-szoros válogatott legendáját gyászolja a kameruni labdarúgás

Minden más foci
2025.05.16. 12:18
Ezek is érdekelhetik