Görögország: nem értenek egyet a nézőszám korlátozásával

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2021.12.28. 14:18
null
Üresen is szép a Panathinaikosz stadionja, bár most nem örülnek neki (Fotó: AFP)
A görög labdarúgó-élvonal klubjainak többsége nem ért egyet azzal, hogy a koronavírus-járvány miatti óvintézkedésként jelentősen korlátozták a nézőszámot a stadionokban.

 

Athanásziosz Plévrisz egészségügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy legfeljebb ezer néző lehet a lelátókon mérkőzésenként, vagy az ülőhelyeknek csupán a tizedét foglalhatják el a szurkolók, attól függően, hogy mekkora az adott stadion és melyik szám az alacsonyabb.

„Nem jutunk szóhoz a döntés hallatán, mert ezzel gyakorlatilag bezárták a stadionokat. Nem választhatunk ki ezer embert minden meccs előtt a sok ezer szurkoló közül, akiket beoltottak, hogy bemehessenek a stadionba” – áll az Olimpiakosz közleményében.

Már eddig is csak beoltott, maszkot viselő drukkerek léphettek be a lelátókra, de a nézőszámot nem korlátozták.

A pireuszi klub kontraproduktívnak tartja a legújabb intézkedést, mondván, szinte minden szurkoló zárt helyen nézi majd a meccseket a televízióban, ahelyett, hogy kint lenne a friss levegőn.

A Panathinaikosz közleménye felhívta a figyelmet, hogy az autóbuszok és vonatok továbbra is zsúfoltan közlekednek, miközben a futballmeccsek nézőszámát drasztikusan korlátozzák.

A Szuperliga klubjainak vezetői kedd délutánra megbeszélést szerveztek, hogy közösen tiltakozzanak az intézkedések ellen.

Hétfőn 24 órán belül csaknem 10 ezer új fertőzöttet regisztráltak, ami rekord Görögországban.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Triplaesőt zúdított a címvédőre a Fenerbahce, be is jutott a férfi kosár Euroliga döntőjébe

Kosárlabda
2025.05.23. 19:21

Kiesett a Barcelona a férfi kosárlabda Euroligából

Kosárlabda
2025.05.06. 21:00

Döntetlennel kezdett a házigazda Puskás Akadémia a Puskás–Suzuki-kupán

Minden más foci
2025.05.01. 19:33

Szépített a Barcelona a férfi kosár Euroliga negyeddöntőjében

Kosárlabda
2025.04.30. 22:27

Szoros meccseken, de a papírformát nem borítva nyert a Fener és a Pana az Euroliga rájátszásában – videók

Kosárlabda
2025.04.22. 23:01

A legjobbkor pörgött fel a Real Madrid, sorozatban negyedszer is nyert a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.03.28. 23:53

Az Olympiakosz két ponttal megnyerte a Panathinaikosz elleni rangadót az Euroligában – VIDEÓ

Kosárlabda
2025.03.14. 22:57

A Chelsea, a Fiorentina és a Betis is negyeddöntős a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.03.13. 22:58
Ezek is érdekelhetik