IFFHS: Putellas az év irányítója, Marozsán a második legjobb

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.30. 13:00
null
Az aranylabdás Alexia Putellas (Fotó: AFP)
A spanyol Alexia Putellast – aki hétfő este elnyerte az Aranylabdát – választotta 2021 legjobb női irányító játékosának a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS.

 

A spanyol válogatott és az idén Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona középpályása nagy fölénnyel végzett az élen a listán, amelynek második helyét foglalja el a Budapesten született, német színekben szereplő 29 éves Marozsán Dzsenifer. A harmadik a brazil Marta lett – írja az MTI.

Putellas a múlt héten is nyert: akkor az év legjobb női labdarúgója címet érdemelte ki, abban a rangsorban pedig ötödikként zárt az olimpiai bajnok, Eb-győztes, 98-szoros német válogatott Marozsán, akit korábban három alkalommal – 2016-ban, 2018-ban és 2020-ban – is az esztendő legjobbjának választott meg az IFFHS.

Az év legjobb női irányítói az IFFHS szerint
1. Alexia Putellas (spanyol, FC Barcelona) 185 pont
2. Marozsán Dzsenifer (német, Olympique Lyon/OL Reign) 50
3. Marta (brazil, Orlando Pride) 30
4. Lieke Martens (holland, FC Barcelona) 15
5. Samantha Mewis (amerikai, Manchester City/North Carolina Courage) 10

Legfrissebb hírek

BL-legek: a Bruges és a Feyenoord is történelmet ír, gödörben az olaszok

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 09:14

Női futball: a Wolfsburg 52 siker után kapott ki a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.02.12. 22:13

IFFHS: a Serie A maradt a legerősebb bajnokság, a magyar NB I a 47.

Minden más foci
2025.01.19. 14:03

IFFHS: a Real Madrid 2024 legjobb csapata, három magyar klub a 700-as listán

Minden más foci
2025.01.18. 12:07

Négy Real Madrid-játékos is bekerült az IFFHS Európa-válogatottjába

Minden más foci
2025.01.15. 19:03

IFFHS: Gyökeres a világfutball 2024-es gólkirálya

Minden más foci
2025.01.05. 13:16

Rahimi az IFFHS egyik 2024-es listájának élén, Szoboszlai és Varga is felkerült rá

Minden más foci
2025.01.02. 14:50

Yamal, Haaland és Vinícius rohamoz az IFFHS idei álomcsapatában

Minden más foci
2024.12.27. 17:30
Ezek is érdekelhetik