Videó: hidegrázós felvétel! Beckham először hallgatta vissza csodagólját eredeti kommentárral

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.10.06. 16:17
null
Micsoda gól volt! (Fotó: Getty Images)
Napra pontosan húsz évvel ezelőtt lőtte meg David Beckham pályafutása egyik, ha nem a legfontosabb gólját. A görögök elleni vb-selejtezőn a 93. percben, 1–2-es állásnál az ő szabadrúgásgólja kellett ahhoz, hogy Anglia pontot mentsen és egyenes ágon kijusson a 2002-es világbajnokságra. Beckham most, 20 év után először hallgatta vissza a góljának kommentálását. Hallgassuk meg mi is!

„Napra pontosan húsz évvel ezelőtt volt, s én most először hallgatom meg a gólomnak a kommentálását… A hazámat képviselve, kapitányként, a szurkolóink előtt lőhettem be, ráadásul az Old Traffordon…”

A 2002-es világbajnokság selejtezőjének utolsó köre előtt Anglia és Németország is 16 ponttal állt, s mivel csak a csoportelső jutott ki egyenes ágon a vb-re, minden egyes pontra szükség volt.

Németország 0–0-s döntetlent játszott a finnekkel, míg a Sven-Göran Eriksson irányította angolok igencsak megszenvedtek az Old Traffordon a kétszer is vezetést szerző görögökkel. A 93. percben még 2–1-es előnyben voltak a vendégek, amikor Anglia szabadrúgáshoz jutott.

Nem volt kérdés, ki áll a labda mögé, és David Beckham kulcsfontosságú pillanatban talált be, ezzel egyenes ágon kijuttatta Angliát a 2002-es vb-re.

Németországnak maradt a pótselejtező, majd sikerrel vette az akadályokat, és később a vb döntőjéig jutott. Angliát a későbbi világbajnok Brazília ejtette ki a negyeddöntőben.

Beckham a görögök elleni meccs előtti nap szorgalmasan gyakorolta a szabadrúgásokat.

Legfrissebb hírek

Dán siker Görögországban, nem segített a svédeken a remek támadóhármasuk

Foci vb 2026
2025.09.08. 22:53

Varga lábbal, Sallai fejjel volt eredményes – ezekkel a gólokkal vezettünk Dublinban

Foci vb 2026
2025.09.06. 21:18

Videó: méhraj miatt szakadt félbe a mérkőzés

Minden más foci
2025.09.05. 20:00

Állítsa össze a magyar válogatott Írország elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
2025.09.05. 11:54

Vb-selejtezők: kis híján elszórakozta háromgólos előnyét Törökország Tbilisziben

Foci vb 2026
2025.09.04. 20:21

Vb-selejtezők: Izrael Debrecenben fogadja az olaszokat

Foci vb 2026
2025.08.22. 13:40

Elképesztő hiba miatt ítéltek büntetőt a Ferencváros ellen – videó

Labdarúgó NB I
2025.08.09. 22:03

Észak-Macedónia elleni sima győzelemmel javított férfi kosárlabda-válogatottunk

Kosárlabda
2025.08.09. 19:43
Ezek is érdekelhetik