Topolya: három bajnoki vereség után muszáj javítani!

Vágólapra másolva!
2021.10.31. 08:26
null
Mirko Jovanovics vezetőedző szerint nehéz mérkőzés vár a TSC-re (Fotó: fktsc.com)
Az FK Vozsdovac otthonában lezárná rossz sorozatát a szerb Szuperligában a Topolyai SC.


Az európai kupaszereplést érő harmadik helyért folytatott versenyfutásban egyik nagy ellenfele, a belgrádi Vozsdovac vendégeként lép pályára vasárnap a Topolyai SC a szerb Szuperliga 15. fordulójában. Eddig mindkét csapat 20 pontot szerzett, jobb gólkülönbségük révén a topolyaiak a negyedik, míg a Vozsdovac a hatodik helyet foglalja el a tabellán.

„A Vozsdovac kiváló csapat, úgyhogy nehéz mérkőzés vár ránk. A hét közepén simán győztünk a Zlatibor vendégeként a Szerb Kupában, az ottani teljesítményünket látva optimista vagyok. Természetesen győzelemre játszunk” – nyilatkozta a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón a topolyai együttest irányító Mirko Jovanovics.

Dejan Milicsevics, a TSC rutinos középpályása elmondta: kisebb hullámvölgybe kerültek, mert hiába játszottak jól, sorozatban három bajnoki mérkőzést is elveszítettek, ugyanakkor bízik benne, hogy vasárnap megverik ellenfelüket.

SZERB SZUPERLIGA
15. FORDULÓ

Vasárnap
17.00:
FKVozsdovac–Topolyai SC – élőben az NSO-n

Az élcsoport: 1. Partizan 40 pont (14 mérk.), 2. Crvena zvezda 32 (13), 3. Csukaricski 25 (13), 4. Topolya 20 (13)

Legfrissebb hírek

Mezei ismét kezdett, pontot szerzett idegenben a Topolya

Minden más foci
2025.07.26. 19:49

Mezei gólpasszal debütált, a Topolya győzelemmel nyitott

Minden más foci
2025.07.20. 22:00

Felkészülés: Babunszki góllal debütált a Szpariban; legyőzte a Topolyát az ETO

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 13:15

Felkészülés: döntetlen a DAC–Topolya meccsen, a Komárom győzött

Minden más foci
2025.07.02. 20:30

Kerkez elismerően szólt a topolyai akadémiáról

Légiósok
2025.07.01. 21:56

Mezei Szabolcs: A szerb bajnokság erősebb a magyarnál, itt lesz lehetőségem tovább fejlődni

Minden más foci
2025.06.30. 09:18

Bejelentette új vezetőedzője érkezését a Topolya

Minden más foci
2025.06.19. 18:20

Megvan a Topolya új vezetőedzője, hamarosan be is jelentik

Minden más foci
2025.06.19. 08:36
Ezek is érdekelhetik