Emlékezés: Maradona tiszteletére meccsel a Barca és a Boca

Vágólapra másolva!
2021.10.25. 20:11
null
A Barcelona és a Boca Juniors eddig tízszer találkozott egymással (Fotó: AFP, archív)
November 25-én, napra pontosan tizenegy hónapja, 60. életévében elhunyt minden idők egyik legnagyobb futballistája, Diego Maradona. Korábbi klubja, az FC Barcelona hivatalos oldalán jelentette be, hogy december 14-én megmérkőzik a Boca Juniorsszal – amelynek színeiben szintén játszott az argentin legenda – egy felkészülési meccsen.

 

A Maradona-kupa elnevezésű eseményre Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban, a 25 ezres befogadóképességű Mrszul Parkban kerül sor. A mérkőzés a Barca TV-n és a klub hivatalos streamingszolgáltatásán, a Barca TV+-on is követhető lesz.

Diego Maradona először az 1981–1982-es idényben játszott a Boca Juniorsban, amellyel megnyerte az 1984-ig Metropolitanónak nevezett bajnokságot (akkoriban még két félidényből állt az argentin pontvadászat: az évad első felét az imént említett bajnokság tette ki, a második felét a Nacional). Majd visszavonulása előtt, 1995 és 1997 között ismét a Bocában futballozott.

A Barcelonában két idény alatt (1982–1984) 58 mérkőzésen szerepelt az argentin legenda. Ebben az időszakban megnyerte a Király-kupát, a spanyol Szuperkupát, valamint a mára már nem létező spanyol Ligakupát a katalán klubbal.

A két csapat eddig tízszer találkozott egymással, legutóbb 2018-ban, aJoan Gamper-kupában, ahol a Barca 3–0-ra nyert. A gránátvörös-kékek másodszor játszanak Szaúd-Arábiában – először 2020-as spanyol Szuperkupában léptek fel, amelyet a 2021–2022-es kiírásban is a közel-keleti országban rendeznek meg.

Legfrissebb hírek

Elhalasztotta a Camp Nouba való visszatérést a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
32 perce

Lamine Yamal hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 20:18

Búcsúünnepséget szervez legendájának a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 12:30

Bellinghamet szerdán megműtik, októberig nem számíthat rá a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.07.15. 18:44

Kölcsönadta Yaakobishvili Áront a Barcelona – hivatalos

Légiósok
2025.07.15. 12:47

A Benficától igazolt védőt a Real Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.14. 19:52

Valverde volt a világ „legfoglalkoztatottabb” játékosa a múlt évadban

Spanyol labdarúgás
2025.07.14. 16:34

Aggasztó Lamine Yamal pályán kívüli viselkedése

Spanyol labdarúgás
2025.07.13. 11:52
Ezek is érdekelhetik