Aranylabda: Remélem, idén nem szól közbe a politika – Lewandowski

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.05. 19:06
null
Lewandowski úgy érzi, mindent megtett azért, hogy neki ítéljék a legrangosabb egyéni díjat (Fotó: AFP)
Robert Lewandowski a lengyel válogatott októberi vb-selejtezői előtt a szövetség sajtótájékoztatóján ejtett szót az Aranylabdáról, amelynek legnagyobb várományosa volt 2020-ban, azonban a koronavírus-járványra hivatkozva a szervező France Football nem osztotta ki az elismerést.

 

A mieinkkel egy csoportban szereplő Lengyelország október 9-én San Marinót fogadja, majd október 12-én Albániába látogat. Robert Lewandowski fejében azonban már most ott motoszkál az idei Aranylabda-díjátadó.

A legrangosabb egyéni elismerés kiosztását magába foglaló esemény az elmúlt idényben elmaradt, a lengyel válogatott csapatkapitányának legnagyobb bánatára – Lewandowski minden sorozatot figyelembe véve 55 gólt termelt klubszinten, megnyerte a Bajnokok Ligáját, a Bundesligát és a Német Kupát a Bayern Münchennel a 2019–2020-as idényben.

A világklasszis mindenesetre optimista, szerinte jó esélye van megnyeri a 2021-es Aranylabdát, s úgy érzi, ennél többet nem tud tenni a díj elhódításáért.

„A klubommal és egyénileg is jelentős sikereket értem el. Nem hiszem, hogy ennél többet tudnék tenni, leszámítva a válogatott sikereket. Bizonyítottam, hogy meg akarom nyerni az Aranylabdát” – mondta Robert Lewandowski, aki nem biztos benne, hogy a 2020-as évet számításba veszik-e a szavazásnál.

„Nagy megtiszteltetés lenne elnyerni az Aranylabdát olyan sztárok mellett, mint Messi és Ronaldo, akik megközelíthetetlenek voltak az elmúlt években. Remélem, nem befolyásolja a politika az idei szavazást, s csak az számít, mi történt az elmúlt idényben. Vagy az elmúlt két évadban – nem tudom, ezeket számításba veszik-e majd.”

2008 óta Cristiano Ronaldón és a Lionel Messin kívül csupán egyszer ítélték másnak a díjat: 2018-ban Luka Modricot választották a legjobbnak.
Legfrissebb hírek

Thomas Müller folytatja a pályafutását – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.22. 16:04

Megvan az új lengyel kapitány

Minden más foci
2025.07.17. 07:36

Viharos hónapok jöhetnek a Bayernnél – átalakulhat a vezetőség

Német labdarúgás
2025.07.15. 08:13

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
2025.07.08. 22:58

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
2025.07.07. 22:36

Musialát hamarosan megműtik Münchenben

Klub-vb
2025.07.06. 16:12

„Ritkán voltam ennyire dühös a félidőben” – Vincent Kompany Musiala sérülése után

Klub-vb
2025.07.06. 09:39

Musialának eltört a szárkapocscsontja, legalább négy hónapos kihagyás vár rá

Klub-vb
2025.07.06. 08:36
Ezek is érdekelhetik