Román Kupa: a bajnok CFR a címvédő Craiova ellen a 16 közé jutásért

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2021.09.09. 14:44
null
A CFR edzésben (Fotó: Facebook/CGR)
Már a Román Kupa főtáblájának első körében, a legjobb 16 közé jutásért összesorsolták a címvédő Universitatea Craiovát és a bajnok CFR-t, mivel a kolozsvári csapat tavalyi korai búcsúja miatt nem volt a kiemeltek között.

 

Ugyanígy járt az egy évvel ezelőtt szintén a 32 között búcsúzó Sepsi OSK is, a székelyföldi csapatnak is kiemelt élvonalbeli ellenfél jutott, a Viitorul – ráadásul az egy mérkőzésen eldőlő párharcot az előző idényben gyengébb bajnoki helyezést elért konstancai csapat otthonában rendezik. Az erdélyi csapatok közül az UTA járt a legjobban, a bajnokságot is remekül kezdő, hét forduló után a harmadik helyen álló aradi együttes a harmadik ligás ACSO Filiasi vendége lesz.

Első osztályú csapat, a Chindia Targoviste jutott a másik székelyföldi együttesnek, de Liga 2-esként az FK Csíkszereda otthon fogadhatja majd ellenfelét. Az egykori magyar bajnok, a 2017-ben újraalapított Nagyváradi AC viszont elkerülte a jelenlegi élvonal tagjait: a tavasszal kiesett, jelenleg a másodosztályban második FC Hermannstadt (Nagyszeben) érkezik majd a Bodola Gyuláról elnevezett stadionba. A legjobb tizenhat közé jutásért vívott mérkőzéseket szeptember 21. és 23. között rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2025.07.27. 23:25

Csíkszereda: a Budapest Honvéd nyerte meg az első alkalommal kiírt Burus Csaba Emléktornát

Minden más foci
2025.07.27. 19:16

A Csíkszereda kikapott odahaza a Rapidtól

Minden más foci
2025.07.25. 22:55

Bödő Efraim egyik nagy álma, hogy az NB I-ben futballozzon

Minden más foci
2025.07.25. 08:40

Liga 2: idegenben lesz több meccse a Sepsinek az alapszakaszban

Minden más foci
2025.07.22. 14:28

Dolny révén vezetést szerzett, de aztán hat gólt kapott az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.07.21. 17:49

Győrből igazolt a Sepsi – hivatalos

Minden más foci
2025.07.15. 11:49

Kettővel is vezetett, de az egy ponttal is meg kellett elégednie a Csíkszeredának

Minden más foci
2025.07.14. 22:58
Ezek is érdekelhetik