Brazília: Hulk már a negyedik gyermekét várja – ezúttal a volt feleségének unokahúgától

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.09.24. 09:52
null
Hulk (balra) a Sport Recife elleni gólját a születendő gyermekének ajánlotta (Fotó: Getty Images)
Mint arról 2019-ben beszámoltunk, a brazil Hulk korábbi felesége unokahúgával alkot egy párt. A szerelmesek immár első közös gyermeküket várják.

 

Hulk 2019-ben 12 év házasság után vált el feleségétől, Iran Angelo de Souzától, akitől három gyereke született. Az akkor még Kínában légióskodó labdarúgó pedig nem akárkit választott új kedvesének, felesége unokahúgát, Camilát, akivel 2020 márciusában összeházasodtak, és most első közös gyermeküket várják.

„Istennek hálával telt szívemmel jöttem el megosztani az örömhírt: negyedszer is részese lehetek a gyermekáldás örömeinek – írta ki Instagram-oldalára Hulk. – A szívem a boldogságtól verdes, és csak annyit mondhatok, köszönöm, Isten. Alig várjuk, hogy gyermekünk megérkezzen, akit feltétel nélkül fogunk szeretni. Gyere egészséggel, kicsim!”

Hulk egyébként tagadja, hogy házassága alatt viszonyt folytatott volna Camilával, aki a brazil játékoshoz hasonlóan szintén átment egy váláson – írja a Sportbible.

„Az első házasságom alatt sosem volt viszonyom Camilával – jelentette ki a futballista, aki elmondása szerint nem élt boldogan a korábbi feleségével. – Számtalan oka volt annak, hogy elváltam. Egyedül éreztem magam. Szingli életet élt. Csak azért volt velem, hogy elmondhassa, ő Hulk felesége.”

„Camila Kínába jött. Nem hinném, hogy ronda lennék, és még fiatal vagyok. Camila is fiatal és észbontóan szép. Egymásba szerettünk. Szinglik voltunk” – magyarázta Hulk.

Hulk és Camila (Fotó: instagram.com/hulkparaiba)
Hulk és Camila (Fotó: instagram.com/hulkparaiba)
Hulk és Camila (Fotó: instagram.com/hulkparaiba)
Hulk és Camila (Fotó: instagram.com/hulkparaiba)
Hulk és Camila (Fotó: instagram.com/hulkparaiba)
Hulk és Camila (Fotó: instagram.com/hulkparaiba)
Hulk és Camila (Fotó: instagram.com/hulkparaiba)
Hulk és Camila (Fotó: instagram.com/hulkparaiba)
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.20. 09:05

NB III: bajnok lett a Mosonmagyaróvár, a Nagykanizsa és a Tiszakécske is

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 19:44

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.13. 08:57
Ezek is érdekelhetik