Szerb Szuperliga: a Crvena zvezda vendége lesz a Topolya

TŐKE JÁNOS (Zenta)TŐKE JÁNOS (Zenta)
Vágólapra másolva!
2021.08.21. 08:19
null
Az előző bajnoki idényben nem termett babér a kék mezes topolyaiaknak a Crvena zvezda otthonában – 5–0-ra nyertek a belgrádiak (Fotó: Imago Images)
Az idény legkeményebb vendégszereplése előtt áll a Topolyai Sport Club, amely szombat este Belgrádban a címvédő Crvena zvezda otthonában lép pályára a szerb Szuperliga 6. fordulójában.

A topolyai együttes kiválóan kezdte a bajnokságot, hiszen az eddigi öt mérkőzésen összesen 13 pontot szerzett, s csak egy kis szerencse, valamint jobb védekezés hiányzott, hogy a kragujevaci Radnicski ellen is besöpörje a győzelemért járó három pontot.

„Az eddigi eredményeink azt bizonyítják, hogy jó úton járunk” – mondta Faragó Szilárd,  a TSC kapusedzője, aki a mérkőzés előtt megtartott sajtótájékoztatón hozzátette, egyértelműen a hazai gárda a hétvégi összecsapás esélyese.

„A Crvena zvezda évek óta az ország legjobb csapata, az európai kupaporondon is rendre bizonyít, igaz, egyelőre még nem játszik azon a szinten, mint az előző idényben  – folytatta Faragó. – A Rajko Mitics Stadionban vendégként senkinek sem könnyű, ott a csapatok nem a győzelem reményében lépnek pályára, de nyilván mindent megteszünk a lehető legjobb eredmény elérése érdekében. Az előző öt fordulóban összesen tizenhat gólt szereztünk, az a célunk, hogy növeljük góljaink számát.”

A Budapest Honvédtól kölcsönbe érkező Bocskay Bertalan már néhány hete a csapattal készül, s elmondta, a csapattársai segítettek a beilleszkedésben.

„Remélem, pályára lépek a szombati találkozón. Természetesen Mladen Krsztajics vezetőedzőn múlik, hogy mikor kapok bizonyítási lehetőséget, mindenesetre készen állok a bevetésre” –   mondta a 19 éves középpályás.

Az előző bajnoki idényben augusztus 30-án csapott össze a két együttes Belgrádban, akkor 5–0-ra győzött a Crvena zvezda.

SZUPERLIGA, 6. FORDULÓ
19.00:
Crvena zvezda–Topolyai SC – élőben az NSO-n!
Az élcsoport:  1. Topolya 13 pont (5 mérk.), 2. Partizan 12 (4), 3. Crvena zvezda 10 (4)

Legfrissebb hírek

A Radnicski öt gólt lőve megverte a Topolyát

Minden más foci
9 órája

A Topolya Sztanics duplájával fordított Belgrádban – győzött a Partizan ellen

Minden más foci
2025.05.11. 22:03

Az elődöntőig jutott a Topolya a Szerb Kupában

Minden más foci
2025.05.07. 18:27

Magyar az elnök és a sportigazgató – bő 2 év alatt 10 millió euróért adtak el játékosokat

Minden más foci
2025.05.06. 14:46

Ráadásban kapott góllal maradt alul a Topolya a bajnok Crvena zvezdával szemben

Minden más foci
2025.05.03. 20:50

Gól és pont nélkül maradt a Topolya a Mladoszt otthonában

Minden más foci
2025.04.23. 18:58

Népsport: a Crvena zvezda ellen példát mutatott a Fradi

Népsport
2025.04.23. 11:53

Vereséggel kezdett a Topolya a rájátszásban

Minden más foci
2025.04.13. 18:02
Ezek is érdekelhetik