Copa América: Neymar és Messi megosztva a torna legjobbjai

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.07.10. 21:30
null
Neymar (balra) és Lionel Messi megosztva lettek az idei Copa legjobbjai (Montázs: AFP)
Már a döntő előtt megválasztották a Brazíliában zajló labdarúgó Copa América legjobb játékosát, a fináléba jutó két csapat emblematikus futballistáját, az argentin Lionel Messit és a brazil Neymart – számolt be róla az MTI.

 

A dél-amerikai sportági konföderáció (CONMEBOL) szakértői bizottsága azzal indokolta a szombati döntést, hogy a torna minden eddigi mérkőzésén mindketten bizonyságot adtak kiváló képességeikről, mind technikai, mind pedig taktikai értelemben, valamint a labdás és a labda nélküli mozgás tekintetében.

„Emiatt lehetetlen csak egyetlen legjobb játékost választani, így ezen a tornán ketten érdemelték ki ezt az elismerést” – írta közleményében a bizottság.


A hatszoros aranylabdás Messi négy gólt szerzett és ötöt készített elő az idei Copán, míg Neymar kétszer volt eredményes, és három gólpasszt adott.

A döntőt Rio de Janeiróban, helyi idő szerint szombaton 21 órától, közép-európai idő szerint vasárnap éjjel 2-től rendezik meg. Messi az első nagy nemzetközi trófeáját nyerheti az argentin felnőttválogatottal, míg Neymar és a brazilok hazai környezetben védenék meg címüket.

COPA AMÉRICA, BRAZÍLIA
DÖNTŐ (RIO DE JANEIRO)
Vasárnap, 2.00:
Brazília–Argentína (Tv: Arena4) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Luis Suárez: Messivel együtt szeretnék visszavonulni

Minden más foci
2025.08.20. 12:15

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
2025.08.18. 18:02

Kiütötték a Santost, a volt szövetségi kapitány vigasztalta a síró Neymart

Minden más foci
2025.08.18. 07:00

Messi remekelt, Gazdag lesgólig jutott, Sallóiék megint kikaptak az MLS-ben

Minden más foci
2025.08.17. 07:47

Neymar soha nem játszana a Palmeiras stadionjában

Minden más foci
2025.08.05. 13:32

Messi megkapta a hosszabbítási ajánlatát és rögtön meg is sérült – a 11. percben le kellett cserélni

Minden más foci
2025.08.03. 10:05

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
2025.08.02. 10:05

Videó: Lionel Messi is feltűnt a Coldplay csókkameráján

Minden más foci
2025.07.28. 20:19
Ezek is érdekelhetik