Topolya: 19 éves támadóval erősítettek

Vágólapra másolva!
2021.06.16. 12:35
null
A Topolyai Sport Club csapata megkezdte a felkészülést a szerb Szuperliga új idényére (Fotó: FK TSC)
Újabb erősítéssel kezdte a felkészülést a Topolyai Sport Club a szerb Szuperliga 2021–2022-es idényére, mivel leigazolta a mindössze 19 éves támadót, Szlobodan Sztanojlovicsot.

 

„Egyhónapos szünet után elkezdtük az edzéseket a topolyai akadémián, ahol június 25-ig dolgozunk, utána pedig a szlovéniai Bledben folytatjuk a felkészülést, ott három barátságos mérkőzésen lép pályára a csapat. Bízunk abban, hogy mindez elég lesz a júliusi idénykezdés előtt, s arra is, hogy ez idő alatt az új igazolások beilleszkednek a csapatba” – mondta Mirko Jovanovics, a TSC sportigazgatója.

Mladen Krsztajics, a TSC vezetőedzőedzője szerint a klub a horvát Calusic után szerződtette Szlobodan Sztanojlovicsot, s még néhány játékost szeretne igazolni a következő hetekben. A 19 éves Sztanojlovics Bosznia-Hercegovinában született, s a tavaszi idény során a szerb másodosztályban szerepelt kölcsönben a Loznica balszélsőjeként. A játékost a belgrádi Partizanból igazolta a topolyai klub.

A tervek szerint a TSC június 19-én a szabadkai Szpartak ellen lép pályára, majd június 27-én Bledben a szlovén NK Tabor Sezana, három nappal később a HNK Sibenik, július 4-én pedig a Tuzla City lesz az ellenfél. A július közepén kezdődő Szuperliga előtti főpróbára július 10-én kerül sor, amikor a TSC Eszélen az NK Osijekkel méri össze erejét.

Legfrissebb hírek

„Volt érdeklődés Magyarországról is” – kapós játékosokat nézett ki az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 16:03

A Radnicski öt gólt lőve megverte a Topolyát

Minden más foci
2025.05.25. 19:07

A Partizan után az OFK Beogradot is megverte a Topolya!

Minden más foci
2025.05.17. 18:23

A Topolya Sztanics duplájával fordított Belgrádban – győzött a Partizan ellen

Minden más foci
2025.05.11. 22:03

Az elődöntőig jutott a Topolya a Szerb Kupában

Minden más foci
2025.05.07. 18:27

Magyar az elnök és a sportigazgató – bő 2 év alatt 10 millió euróért adtak el játékosokat

Minden más foci
2025.05.06. 14:46

Ráadásban kapott góllal maradt alul a Topolya a bajnok Crvena zvezdával szemben

Minden más foci
2025.05.03. 20:50

Gól és pont nélkül maradt a Topolya a Mladoszt otthonában

Minden más foci
2025.04.23. 18:58
Ezek is érdekelhetik