Svájc: visszavonult az Arsenal korábbi válogatott védője

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.06.04. 18:13
null
Johan Djourou 2018 őszén hat meccsen lépett pályára a SPAL-ban (Fotó: AFP)
Bejelentette visszavonulását Johan Djourou, az Arsenal korábbi svájci válogatott labdarúgója.

 

A 34 éves futballista a közösségi oldalain közzétett bejegyzésében ismertette döntését a közvéleménnyel.

Djourou 2004 és 2014 között állt az Arsenal alkalmazásában, a londoni együttes színeiben minden sorozatot figyelembe véve összesen 144 tétmérkőzésen játszott – egyetlen gólját a Newcastle United elleni, mindmáig emlékezetes, 4–4-es döntetlent hozó mérkőzésen szerezte. Később futballozott Hamburgban, majd Törökországban (Antalyaspor), Olaszországban (SPAL) és Svájcban (Sion, Neuchatel Xamax) is, utolsó klubja a dán Nordsjaelland volt.

Djourou a svájci válogatottban 76 meccsen szerepelt, részt vett három világbajnokságon és két Eb-n.

 

 

 


 


Legfrissebb hírek

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

Diego Simeone: Az Arsenal a legjobb csapat, amellyel idén találkoztunk

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 07:15

Gyökeres duplázott, az Arsenal kiütötte hazai pályán az Atlético Madridot

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 22:52

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 08:01

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

Arteta szerint még hetekig eltarthat Ödegaard felépülése

Angol labdarúgás
2025.10.17. 18:21

Darts: két legendás alak is visszavonul az idei világbajnokságon – hivatalos

Egyéb egyéni
2025.10.16. 10:43

Huszonöt évesen visszavonul a négyszeres olimpiai bajnok úszó

Úszás
2025.10.16. 09:33
Ezek is érdekelhetik