Copa: a selecao mégsem hagyja ki a Brazíliába költöztetett tornát?

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.06.07. 17:49
null
Neymarék mégis pályára léphetnek (Fotó: AFP)
Az elégedetlenség ellenére vállalja a házigazda brazil labdarúgó-válogatott, hogy pályára lép a vasárnap kezdődő Copa Américán – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda.

 

 

A Globo Esporte című brazil lap azt írta: a csapat tagjai – akik közül sokan európai klubokban légióskodnak – megbeszélték, hogy a koronavírus-járvány miatti nehéz helyzetben mégis szerepelnek a tornán, és a döntésüket még a Paraguay elleni keddi, idegenbeli világbajnoki selejtező előtt közlik a brazil szövetség elöljáróival.

Az MTI emlékeztet, a pandémiával küzdő Brazília egy hete kapta meg a rendezés jogát a dél-amerikai szövetségtől (CONMEBOL), miután az eredetileg kijelölt két házigazda, Kolumbia és Argentína nem képes otthont adni az eseménynek. Előbbi a feszült belpolitikai helyzet, utóbbi pedig a világjárvány miatt esett el a rendezéstől.

A CONMEBOL négy helyszínt már jóváhagyott a Copa América brazíliai megrendezésére. Alejandro Dominguez CONMEBOL-elnök a múlt héten kijelentette, hogy Brazíliaváros, Cuiaba, Goiania és Rio de Janeiro rendez majd meccseket zárt kapuk mögött, és szigorú higiéniai előírások betartása mellett – idézte fel a távirati iroda.

A profi futballisták nemzetközi szakszervezete (FIFPro) múlt kedden közleményben fogalmazta meg „komoly aggodalmait" a brazíliai rendezéssel kapcsolatban, ezért is vetődött fel a brazil játékosokban az esetleges bojkott.

A tornát tavaly a pandémia miatt nem tudták megtartani. A Copa América a tervek szerint péntektől július 10-ig tart – tekintett előre az MTI.

 

Legfrissebb hírek

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Vb-selejtező: a brazilok sztárja elhányta magát a pályán – videó

Foci vb 2026
2025.09.05. 08:29

Vb 2026: Salvador egy lépéssel közelebb a tornához

Foci vb 2026
2025.09.05. 07:50

U19-es válogatott: vereség a portugáloktól a Vilotic-kupa első meccsén

Utánpótlássport
2025.09.04. 19:29

Nincs több kérdés, Donnarumma a Man. City új kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 11:23

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

Végül nem Sallaiékhoz, de távozott a Man. City legsikeresebb kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 09:45

Labdarúgás: huszonegy fiatal játszott az NB I 6. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.02. 09:08
Ezek is érdekelhetik