Liga 1: a legfontosabb meccs – az európai kupaszereplésért játszik a Sepsi

B. O. M.B. O. M.
Vágólapra másolva!
2021.05.30. 13:35
null
A Sepsi szurkolói is nagyon készülnek a vasárnapi csatára (Fotó: Tókos Csaba)
Vasárnap este az európai kupaszereplés kiharcolásáért lép pályára a sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat a Viitorul ellen.

 

Négy évvel és két nappal azután, hogy feljutott a román élvonalba, ismét történelmet írhat a Sepsi OSK: kiharcolhatja első európai kupaszereplését. Ehhez a Viitorult kell legyőznie a vasárnap esti osztályozón, amely egy hónapja még kiesőjelöltnek tűnt, ám a rájátszás végén sorozatban három sikerrel nemcsak kiharcolta, hanem meg is nyerte a Liga 1 alsóházának döntőjét.

A sepsiszentgyörgyi klub vezérkara úgy döntött, a sorsdöntő találkozóra beengedhető 1100 szurkolója ingyen mehet fel a lelátóra, csak a koronavírusteszt költségeit kell állniuk a belépéshez. Ugyanakkor szombaton azt is bejelentették, hogy újabb egy évvel meghosszabbították az idei negyedik hellyel a klub legjobb bajnoki eredményét elérő Leo Grozavu vezetőedző szerződését.

A 2016-ban még bajnok Viitorul egymás után másodszor maradt le a felsőházi rájátszásról, a Gheorghe Hagi Akadémia felnőttcsapataként működő együttes ugyanis éveken át áruba bocsátotta legjobbjait. Az edzősködéssel tavaly felhagyó Hagi az idény során két utódját is leváltotta: a spanyol Ruben de la Barrerát 12, Mircea Rednicet pedig 17 mérkőzés után menesztette, és végül korábbi segítőjét, Catalin Anghelt ültette a kispadra. A konstancai csapat kapcsán nem is az osztályozó volt a legfontosabb hír a napokban, hanem hogy tárgyalást folytat a város jóval nagyobb múltú, ám jelenleg másodosztályú klubjával, a Farullal az esetleges fúzióról.

ROMÁN LIGA 1
RÁJÁTSZÁS AZ EURÓPA-KONFERENCIALIGÁÉRT
19.30:
Sepsi OSK–Viitorul Constanta (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Válogatott szélsőt is igazolt a Sepsi, nem hoz több játékost a Csíkszereda

Minden más foci
2025.09.03. 12:41

Liga 2: egyetlen gól is elég volt a Sepsi sikeréhez

Minden más foci
2025.08.30. 15:13

Bolla Bendegúz örül a továbbjutásnak, de már a kő-papír-ollóra készül

Európa-konferencialiga
2025.08.28. 22:00

Vitális Milán: Ők meccsben voltak, de ez nem lehet kifogás

Európa-konferencialiga
2025.08.28. 21:49

Román Kupa: Eppel Márton mesterötösével gálázott a Csíkszereda

Minden más foci
2025.08.27. 19:59

A Csíkszereda és a Sepsi alacsonyabb osztályú ellenfelet kapott a Román Kupában

Minden más foci
2025.08.19. 11:54

Liga 2: otthon vesztett erdélyi rangadót a Sepsi OSK

Minden más foci
2025.08.18. 18:07

Kovácsik Ádám: Remélem, nem ez volt az utolsó!

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 08:42
Ezek is érdekelhetik